Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

magyarkurir.hu • 2024. március 24., vasárnap •
Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket.
Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt - írja a magyarkurir.hu. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8).

A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja:

„Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.”

Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában, és hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint

a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be.

Ezáltal hozva el a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja minden hívőben.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Kép: MTI archív

közösség

további frisss

lap tetejére