Kritikus időszak a tanévkezdés a rossz anyagi körülmények között élő gyermekesek életében. Hogyan is jutna 10-20 ezer forintos iskolatáskára annak, akinek a legolcsóbb füzetek megvásárlása is gondot okoz, nem beszélve a legszegényebbekről, azokról, akiknek a rezsi és az élelmiszer viszi el minden jövedelmét. Már ha egyáltalán van. Ez az oka annak, hogy most iskolatáskát és tanszereket gyűjtenek?

Igen, a tanévkezdéshez kapcsolódó gyűjtést évek óta végezzük. Egyrészt aki anyagiakkal szeretne segíteni, az Intersparban vásárolhat a különböző címletű kártyákból. Főleg az 500 és 1500 forintos a kelendő, mert úgy vettem észre, hogy

akik adakoznak, azoknak nincs túl sok pénzük, ők azok, akik jobban átérzik a nélkülözők helyzetét.

Az így befolyó pénz a központi számlán gyűlik. Ezzel szemben az augusztus 23. és 26. között zajló tanszergyűjtés már a szombathelyi csoport akciója, amelyen a szombathelyi és környékbeli rászoruló családoknak gyűjtünk. Az áruházba érkezők egy szórólappal találkoznak, amelyen felhívjuk a figyelmüket az adományozás lehetőségére, majd kifelé jövet leadhatják az iskolai eszközöket, amelyeket segítségképpen vettek. A Mosolytáska egy harmadik akció:

a Margaréta utcai irodába jó állapotú iskolatáskákat várunk, bennük hasznos tanszerekkel, iskolai holmikkal.

Minden kedden délután lehet hozni az adományokat, egészen augusztus 15-ig. Augusztus 21-től pedig már mindenki a saját iskolájában adhatja le a táskát, amely önmagában is érték, nem feltétlenül kell tanszerrel megpakolni.

Sokan szeretnének meggyőződni róla, hogy tényleg a helyi rászorulókhoz jut a segítség.

A táskákért, amelyeket összegyűjtünk, maguk az érintettek jönnek el az irodába, tehát ezek nem a nagy közösbe mennek, hanem egész biztosan a helyiekhez kerülnek. A rászorulók többségét ismerjük, de persze vannak újak is mindig.

Most a tanévkezdés miatt elsősorban a gyermekek vannak a fókuszban, de rajtuk kívül még ki mindenkin segítenek?

A szegényeken és az elszegényedőkön, a lecsúszóban lévő embereken, családokon. Azokon, ahol a gyerekeknek nincs íróasztaluk, és sokszor saját ágyuk sem. A betegeken, sérülteken. De a régi gyámügyes ügyfelek gyermekei, unokái is megtalálnak. Sok a szemérmes egyedülálló idős ember, aki nagyon nehezen veszi rá magát, hogy lenyomja a kilincset.

Mitől függ, hogy valaki tud kérni, vagy sem?

Az illető személyiségétől függ, hogy nyomorúságában ki mikor kopogtat be.

Azoknak a legnehezebb segítséget kérni, akik nemrég még "valakik voltak", de önhibájukon kívül kilátástalan helyzetbe kerültek.

Gondoljunk csak bele, milyen érzés ilyenkor a küszöb alatt bekúszva idejönni és kérni. Nagyon nehéz.

Az adományozó lélektana is érdekes. Mesélne emlékezetes eseteket?

Állandóan szidják a hajléktalanokat, de ők a főszereplői a következő történetnek. Egy korábbi gyűjtés alkalmával két fedél nélkül élő férfi tért be élelmiszert venni az áruházba, és ők is kaptak szórólapot. Először azt mondták, ők is szegények, ugyan mivel tudnának segíteni, de kifelé jövet volt náluk 1-1 grafitceruza. Ők a legtöbbet adták! Jusson eszünkbe az özvegyasszony két fillérje.

Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését."

Olyan is megesett, hogy egy óvodai csoport jött az Intersparba, és az óvó néni elmagyarázta a kicsiknek, hogy mi is ez a gyűjtés. Nem mulasztotta el hozzáfűzni nekik, hogy "ha majd anyukátokkal, apukátokkal jöttök vásárolni, ne feledkezzetek el a szegény gyerekekről". Azután sokszor megesett, hogy az érkező családokból a gyerekek voltak azok, akik az adományt átadták nekünk. Annyira szép!

Vagy itt van ez a halom játék az irodában. Egy kislány, Emike, aki ősszel iskolába megy, az óvodai ballagáson az atyától azt az üzenetet kapta egy kártyán, hogy "Te áldás vagy".

A kislány, miután megtudta, mit jelent a szó, kért otthon dobozokat, és telepakolta játékokkal, mert úgy érzete, jót kell tennie, és behozták ide.

A gyűjtőink között is vannak megszállottak, épp a legfiatalabb, a 11 éves kis Mia. Amikor hallotta, hogy kitört a háború, gyűjtést szervezett az osztályában, és azzal kezdte, hogy ő maga is példát mutatott.
Egy korábbi állami gondozott ügyfelem később a kislányával együtt keresett fel, épp karácsony előtt, amikor cipősdobozban gyűjtöttük az adományokat. Szegények voltak, a kislány választott egy csomagot, de közben mesélte, hogy milyen régóta vágyott már Barbie-babára, és ahogy kinyitotta, épp az volt benne. Felkiáltott örömében, sosem felejtem el.

Érezni, ha valaki ad, de csak a lelkiismeretén akar könnyíteni?

Természetesen. Ő az, aki karácsony előtt hozza a tartós élelmiszert, ezzel az adakozás számára egy évre ki van pipálva, és

úgy hiszi, ezzel biztos befutó Isten országában.

Amikor a keresztény értékek csak addig számítanak, amíg pillanatnyi érdek fűződik hozzá, és ha nem látja senki, nem így cselekszik. Mert nem elég mondani és mutatni, cselekedni kell. Időnként a szavak és a tettek között óriási a távolság. Sok ilyet láttunk a vírusjárvány idején..

Remélhetőleg jó példából van több.

Más az, amikor az ukrán háború kitört, és annyi mindent hoztak ide, hogy mozdulni sem tudtunk. Vagy az árvíz, ami szintén tömegeket mozdított meg. Emlékszem a vörösiszap-katasztrófára is: ott álltunk a devecseri buszmegállóban, jött egy balassagyarmati gimnazistacsoport, tetkósok, piercingesek, akiket hozzánk osztottak be. Isten bocsássa meg, furcsának találtam őket, de azt mondták: amikor náluk árvíz volt, az egész ország összefogott értük.

Most úgy érezték, az a dolguk, hogy jöjjenek, és visszaadjanak ebből valamit!

Megindító, szép történetek ezek. Volt egy budapesti üzletember, hófehér sportautóval, ami aztán a tetejéig vörös lett, de csak ennyit mondott:

Na és? Ez csak egy tárgy. De itt emberek haltak meg. Mit számít akkor az autó?

Az emberek jók...

Igen, ez a Teremtő által belénk írt parancs. Alapvetően megvan az emberekben a jóság, az élet persze összekuszálhatja ezt, de abból is elő lehet hívni, aki amúgy más irányba megy.

Rengeteg jó ember van, ismerek ügyvédeket, akik ingyen segítenek, ha küldök hozzájuk valakit.

Vagy van egy régi emlékem: egy állami gondozott vépi cigány lány férjhez akart menni. Már menyasszony volt, amikor táborba mentek, és egy autóbalesetben meghalt. A hagyomány szerint menyasszonyi ruhában, fején diadémmal kellett eltemetni, de erre nem volt pénze sem a vőlegény családjának, sem a gyermekvédelmi szolgálatnak. Felhívtam, akit csak tudtam. A kölcsönzős először elzárkózott attól, hogy segítsen, de végül csak ennyit mondott, hányas méret kell? Egy másik szintén ragaszkodott a diadém árához, ezért a gyermekvédelmis kollégákkal dobtuk össze rá a 12 ezer forintot.

Mire odavittük a pénzt, meggondolta magát és mégis elengedte. Így a lányt tisztességesen el tudták temetni.

Kozma Imre atya (a Máltai Szeretetszolgálat alapítója) jelmondata is ez: nem álláspontunk van, hanem küldetésünk. Ezt nagyon komolyan veszem. Mindegy, hogy mi a hivatalos álláspont, vagy ki mit gondol a világról, honnan jött, mi a vallása, milyen a bőrszíne, politikai nézete, szexuális irányultsága, ha rászoruló, segítünk. A törvényesség persze fontos, de legelőször az isteni törvényesség, és minden más utána.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportja: Margaréta u. 1., tel.: 06-94/505-968.