Svédország már alá is írta felvételi kérelmét a NATO-ba

• 2022. május 18., szerda •
Svédország kedden aláírta a NATO-csatlakozás hivatalos kérelmét, egy nappal azután, hogy az ország bejelentette, csatlakozni akar a katonai szövetséghez. A szomszédos Finnországban a törvényhozók várhatóan a nap folyamán hivatalosan is jóváhagyják a finn kormány csatlakozási döntését – írja az ABC NEWS.
Svédország már alá is írta felvételi kérelmét a NATO-ba

A két skandináv ország csatlakozási kérelme véget vetett Svédország és Finnország katonai semlegességének, amely a Kreml haragját is kiváltotta. 

Ann Linde svéd külügyminiszter Stockholmban aláírta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozási kérelmet, amelyet elküldenek Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak.

Úgy tűnik, olyan döntést hoztunk, amely a legjobb Svédország számára

 – közölte a dokumentum aláírásakor.

Sauli Niinistö finn elnök kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Svédországba, az államfőt XVI. Károly Gusztáf svéd király és Szilvia királyné fogadta. Niinistö a tervek szerint felszólal a svéd parlament előtt, amelynek középpontjában a NATO áll, és találkozik Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban közölte: a válaszlépésekről Moszkva az Oroszországot fenyegető döntések alapján fog dönteni. Hozzátette, azonban hogy 

a NATO Finnországgal és Svédországgal történő bővítése nem jelent közvetlen fenyegetést Oroszországra, mert Moszkvának „nincs problémája ezekkel az országokkal”.

A NATO-tagok közül egyedül Törökország ellenzi a két ország csatlakozását: Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn közölte, hogy szerinte Svédország terroristák keltetőhelye, és még a parlamentjükben is ülnek terroristák. Erdoğan ezzel azokra a kurdokra utalt, akik Ankara szemében terrorista csapathoz, a Kurd Munkáspárthoz tartoznak. A török elnök kijelentette, a finn és svéd delegációk ne is törjék magukat, ne menjenek Törökországba. 

Forrás: vg.hu
Fotó: HENRIK MONTGOMERY / AFP

közösség

további frisss

lap tetejére