Semmelweis-nap: Az egészség szolgálatában

• 2020. július 01., szerda •
Nyolcan vehettek át elismerő oklevelet a Megyeházán tartott Semmelweis-napi ünnepségen, amelyet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Vas Megye Területi Szervezete rendezett.
Semmelweis-nap: Az egészség szolgálatában

Július 1-je 1992 óta a magyar egészségügy ünnepe. Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének születésnapját egy 2010 novemberében benyújtott törvényjavaslat nyomán 2011-ben munkaszüneti nappá nyilvánították az egészségügyi dolgozók számára. A keddi ünnepségen Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal hivatalszervezetének főigazgatója köszöntőjében Semmelweis Ignác korszakalkotó munkásságát méltatta. A kézmosás, fertőtlenítés olyan tevékenység, amelynek fontosságára a koronavírus-járvány újfent felhívta az emberek figyelmét.
Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke leszögezte, hogy a járvány elleni küzdelem sikere annak az összefogásnak az eredménye, ami Magyarországon megvalósult.
A megyei tiszti főorvos, Wächter Walter is a kórokozók elleni leghatásosabb fegyverre, az alapos kézmosásra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amely az elmúlt hónapokban hazánkban eredményre vezetett.
Iszak Péterné megyei vezető ápoló szerint a járvány következtében új szintre lépett a párbeszéd a szakma és egyéb szervezetek között, az ápolók pedig felelősségtudattal, elhivatottsággal álltak a helyzet magaslatán, dacolva minden nehézséggel.

A nyolc kitüntetett mindegyike a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkatársa. Fazekas Norbertné diplomás ápoló, részlegvezető a csecsemő- és gyermekosztály A-részlegén, Merészné Princes Adrienn diplomás ápoló, részlegvezető a C-részlegen; Molnár Mária diplomás ápoló, helyettes osztályvezető a szülészet-nőgyógyászati osztályon, Molnárné Kocsis Magdolna szakápoló, a krónikus belgyógyászati, tüdőgyógyászati osztályon, Őri Tiborné felnőtt szakápoló a sürgősségin, Tóth Andrea asszisztens, helyettes osztályvezető a patológián, Nagy Ildikó asszisztens a Markusovszky kórház körmendi telephelyén a járóbeteg-ellátásban, Tóth Zsuzsanna pszichiátriai ápoló Intaházán.


fotó: Vas Népe

közösség

további frisss

lap tetejére