Pars Krisztián: selejtező kipipálva, jöhet a döntő!

SzR-nso.hu - Fotó: sport365.hu • 2016. augusztus 17., szerda •
A címvédő szombathelyi kalapácsvető nagyon magabiztosan jutott túl a szerdai selejtezőn, legnagyobb riválisa, a világranglistát vezető Fajdek a 17. (!!!) helyen esett ki.
Pars Krisztián: selejtező kipipálva, jöhet a döntő!

A szerdai selejtezőről szóló tudósításunkat ITT olvashatják el újra. Egy biztos, meglepő selejtező volt, persze ezt elsősorban a lengyelek fájlalják, hiszen a toronymagas esélyes világbajnok csupán 72 métert dobott és simán kiesett, ugyanakkor az edzőtárs Nowiczki az 1. helyen jutott a fináléba.

Ebben az évben egy versenyre készültünk, az olimpiára, a selejtezőben pedig én most arra, hogy hetvenöt méter körüli eredményt érjek el, ezzel pedig bekerüljek a döntőbe. Hogy mi lesz ezután, fogalmam sincs. A dobókört is meg kellett ismernem, az edzőpályán sokkal gyorsabb, nagyon jó dobókör van, ez sajnos lassabb, és ehhez kell viszonyítani mindent – értékelte a selejtezőt az nso.hu-nak Pars Krisztián, aki Fajdek kiesését nem kommentálta. A több doppingügybe keveredő Ivan Tyihon jelenlétét viszont igen.
Nehéz lenne mit mondani, mert ő tette, ők tették a legtöbb rosszat a kalapácsvetésnek. Ezzel nem tudok mit tenni, itt van, dob, nem az én feladatom foglalkozni ezzel - tette hozzá. 

A dobókörről már a súlylökők és diszkoszvetők is ejtettek szót, mindannyian kiemelték lassúságát – van, akinek ez kedvez, Márton Anitának például saját bevallása szerint pont ideális volt.

A férfi kalapácsvetés döntőjét augusztus 19-én rendezik meg helyi idő szerint, az esti programban, tehát magyar idő szerint nemzeti ünnepükön, augusztus 20-án hajnalban 2.05-től.
Reméljük, tényleg ünnep lesz!

 

közösség

további frisss

lap tetejére