Oscar-díj-átadó 2024: tarolt az Oppenheimer, Barbie azonban hoppon maradt

borsonline.hu • 2024. március 11., hétfő •
Bejött a papírforma az Oppenheimer című Christopher Nolan-filmnek. Az atom-sztorit díjesővel jutalmazták a 2024-es Oscar-díj-átadón.
Oscar-díj-átadó 2024: tarolt az Oppenheimer, Barbie azonban hoppon maradt

Helyi idő szerint március 10-én délután-kora este lezajlott Los Angelesben, a Dolby Színházban a filmes világ minden évben legjobban várt eseménye, a 2024-es Oscar-díj-átadó - összefoglaló a borsonline.hu-n. Idén kétségtelenül Christopher Nolan mozija, az Oppenheimer dominált: 13 jelölésből hetet váltott arany szobrocskára. Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája (AMPAS) emellett a Szegény párákat részesítette még több díjban, a film 11 jelölése négy Oscart hozott, illetve az Érdekvédelmi terület zsebelt be még több (szám szerint kettő) díjat. Ha már nyertesek, szót kell ejteni a vesztesekről is: a Oppenheimerrel egy időben bemutatott, és össze is kötött slágerfilm, a Barbie alkotói nem örülhetnek különösebben. Noha Billie Eilish-nak köszönhetően elhoztak egy Oscar-díjat (elő is adták a nyertes dalt a gálán), 8 jelölésből egyetlen szobrocska igen szerény eredmény.

Ők lettek a 2024-es Oscar-díj-átadó nyertesei

Mutatjuk a kategóriákat, a jelölteket, valamint (félkövérrel kiemelve) a nyerteseket is:

LEGJOBB FILM

American Fiction
Egy zuhanás anatómiája
Barbie
Téli szünet
Megfojtott virágok
Maestro
Oppenheimer
Előző életek
Szegény párák
Érdekvédelmi terület

LEGJOBB RENDEZŐ

Justine Triet - Egy zuhanás anatómiája
Martin Scorsese - Megfojtott virágok
Christopher Nolan - Oppenheimer
Yorgos Lanthimos - Szegény párák
Jonathan Glazer - Érdekvédelmi terület

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Bradley Cooper - Maestro
Colman Domingo - Rustin
Paul Giamatti – Téli szünet 
Cillian Murphy - Oppenheimer
Jeffrey Wright - American Fiction

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Sterling K. Brown - American Fiction
Robert De Niro - Megfojtott virágok
Robert Downey Jr. - Oppenheimer
Ryan Gosling - Barbie
Mark Ruffalo - Szegény párák

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Annette Bening - Nyad
Lily Gladstone - Megfojtott virágok
Sandra Hüller - Egy zuhanás anatómiája
Carey Mulligan - Maestro
Emma Stone - Szegény párák

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Emily Blunt - Oppenheimer
Danielle Brooks - Bíborszín
America Ferrera - Barbie
Jodie Foster - Nyad
Da’Vine Joy Randolph - Téli szünet 

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

American Fiction
Barbie
Oppenheimer
Szegény párák
Érdekvédelmi terület

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

Egy zuhanás anatómiája
Téli szünet
Maestro
May December
Előző életek

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

A fiú és a szürke gém
Elemi
Nimona
Robot Dreams
Pókember: A pókverzumon át

LEGJOBB OPERATŐRI MUNKA

A gróf
Megfojtott virágok
Maestro
Oppenheimer
Szegény párák

LEGJOBB JELMEZ

Barbie
Megfojtott virágok
Napoleon
Oppenheimer
Szegény párák

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM

Bobi Wine: The People’s President
The Eternal Memory
Four Daughters
To Kill a Tiger
20 Days in Mariupol

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM

The ABCs of Book Banning
The Barber of Little Rock
Island In Between
The Last Repair Shop
Nǎi Nai & Wài Pó

LEGJOBB VÁGÁS

Egy zuhanás anatómiája
Téli szünet 
Megfojtott virágok
Oppenheimer
Szegény párák

LEGJOBB NEMZETKÖZI JÁTÉKFILM

A tanári szoba - Németország
Én vagyok a kapitány - Olaszország
Tökéletes napok - Japán
A hó társadalma - Spanyolország
Érdekvédelmi terület - Egyesült Királyság

LEGJOBB SMINK ÉS HAJ

Golda
Maestro
Oppenheimer
Szegény párák
A hó társadalma

LEGJOBB EREDETI FILMZENE

American Fiction
Indiana Jones és a sors tárcsája
Megfojtott virágok
Oppenheimer
Szegény párák

LEGJOBB EREDETI BETÉTDAL

“The Fire Inside” from “Flamin' Hot: Egy pikáns sikertörténet”
“I’m Just Ken” from “Barbie”
“It Never Went Away” from “American Symphony”
“Wahzhazhe (A Song for My People),” “Megfojtott virágok”
“What Was I Made For?” from “Barbie”

LEGJOBB DÍSZLET

Barbie
Megfojtott virágok
Napoleon
Oppenheimer
Szegény párák

LEGJOBB ANIMÁCIÓS RÖVIDFILM

Letter to a Pig
Ninety-Five Senses
Our Uniform
Pachyderme
War Is Over!

LEGJOBB RÖVIDFILM

The After
Invincible
Knight of Fortune
Red, White and Blue
The Wonderful Story of Henry Sugar

LEGJOBB HANG

Az Alkotó
Maestro
Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész
Oppenheimer
Érdekvédelmi terület

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTUSOK

Az Alkotó
Godzilla Minus One
A galaxis őrzői: 3. rész
Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész
Napoleon

közösség

további frisss

lap tetejére