Országszerte kétezer gyermek sportolhat a Diákolimpia táborokban

MTI • 2021. július 15., csütörtök •
Tíz héten át országszerte közel kétezer gyerek sportolhat a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett Diákolimpia táborokban - hangzott el a program sajtónyilvános rendezvényén csütörtökön Nyíregyházán.
Országszerte kétezer gyermek sportolhat a Diákolimpia táborokban

Szabó Tünde, a rendezvényt támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, a szövetség és a tárca együttműködésének eredményeképpen több mint 300 ezer gyermeket mozgat meg évente a diákolimpia, az erre épülő sporttáborok pedig a pandémiás időszakot követően ismét több ezer gyermeket fogadhatnak.

Fontos, hogy legyenek létesítmények és programok, amelyekkel segíthetjük aktivitásukat - hangsúlyozta az államtitkár.
Balogh Gábor, a szövetség elnöke beszédében kiemelte, a vírushelyzet miatt másfél éve nem rendeztek diákolimpiát és az ehhez kapcsolódó közösségi programok is nagyrészt elmaradtak, mindössze három versenyszámban mérhették össze tudásukat a gyerekek. A szövetség ennek pótlására indította el a nyári napközis táborokat:

minden megyében három alkalommal, egy hétig tartó turnusokat szerveznek meg a gyerekeknek, akik többek között diáksportfesztiválokon és kerékpártúrán vesznek részt, strandolnak, illetve csapatépítő és sportmotivációs játékokkal, de mindenképpen mozgásgazdag programokkal töltik az időt.

A táborokat a Magyar Diáksport Szövetség finanszírozza, a szülőknek minimális hozzájárulást kell hozzátenniük a költségekhez - tette hozzá a szövetségi elnök.
Szabolcs-Szatmár Bereg megyében két hétig Nyíregyházán, illetve egy hétig a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregdarócon közel száz gyerek vehet részt a táborokban. Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke az eseményen megköszönte a kormány és a országos szövetség támogatását.

 

Kép forrása: behir.hu

közösség

további frisss

lap tetejére