Óriási sportdiplomáciai siker: Fürjes Balázs NOB-tag lett

• 2023. október 17., kedd •
Magyar idő szerint kedden reggel az indiai Mumbaiban zajló NOB-közgyűlés elsöprő többséggel, a szavazatok több mint kilencven százalékával a NOB állandó, teljes jogú tagjai közé választotta Fürjes Balázst. A sportvezetőt a Magyar Olimpiai Bizottság kérte fel március végén, hogy nyújtsa be pályázatát az állandó NOB-tagságra Lausanne-ban.
Óriási sportdiplomáciai siker: Fürjes Balázs NOB-tag lett

A Mumbaiban zajló 141. NOB-közgyűlés zárónapján választották meg az új NOB-tagokat. Első lépésben az angol Anna hercegnő – Károly brit uralkodó testvére – vezette tagfelvételi bizottság bírálta el pozitívan Fürjes Balázs pályázatát a nyár folyamán. Ezt követte a NOB végrehajtó-bizottságának szeptemberi döntése, miszerint a nyolc jelölt, köztük Fürjes Balázs megválasztását javasolták a közgyűlésnek. Az Olimpiai Chartának megfelelően a kandidálókról a NOB teljes tagsága döntött magyar idő szerint kedden délelőtt - írja az Index.

A megválasztott tagok között Fürjes Balázs a legfiatalabb és ötvenegy évével fiatalabb a teljes NOB-tagság átlagéletkoránál is. A szavazáson mind a nyolc jelölt megkapta a NOB-tagsághoz szükséges többséget, így az ötkarikás történelemben Fürjes Balázs lett a nyolcadik magyar állandó, saját jogon és nem valamely szervezetben betöltött tisztsége miatt megválasztott NOB-tag Kemény Ferenc, gróf Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád és Schmitt Pál után (korábban Aján Tamás, mint nemzetközi sportszövetségi elnök, Gyurta Dániel pedig a sportolói bizottság tagjaként került be).

Arról, hogyan zajlik a NOB-tagságra való kandidálási folyamat, milyen kritériumoknak kell megfelelniük a jelölteknek, és mi a jelentősége annak, hogy valaki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagja, ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

Fürjes Balázs a szavazást követően kijelentette:

Az elismerés és bizalom Magyarországnak, a magyar sportnak, a magyar olimpiai mozgalomnak szól, ez nyilvánvaló. Az én dolgom továbbra is az olimpiai mozgalom és a magyar sport alázatos szolgálata, egy csapattagként a sok közül. Köszönöm az egész magyar olimpiai család, a Magyar Olimpiai Bizottság, Gyulay Zsolt elnök, valamint egykori és jelenlegi NOB-tagunk, Schmitt Pál és Gyurta Dániel, valamint a többi bajnokunk egységes támogatását. Schmitt Pál tanácsaira nagyon számítok a jövőben is – négy évtizedet töltött a NOB-ban, minden a kisujjában van, mindenkit ismer, mindent tud, hatalmas tekintélye van a tagság körében. Számomra hatalmas megtiszteltetés és még nagyobb felelősség ez a megbízatás, amelyet a magyar olimpikonok, olimpiai mozgalom érdekeit szem előtt tartva fogok ellátni. Egyedül biztosan nem menne, mindig a csapatmunkában hittem – a magyar sport számíthat rám, és én is számítok csapattársaim együttműködésére.

Érdekes történelmi párhuzam, hogy amikor legutóbb állandó magyar NOB-tagot választottak, arra is Indiában került sor negyven évvel ezelőtt: Schmitt Pál 1983-ban, Új-Delhiben került be az olimpiai mozgalom legfőbb döntéshozó testületébe. Azt követően, hogy az ő mandátuma tavaly lejárt – elérte a 80 esztendős korhatárt, ami után tiszteletbeli tagnak választották –, a magyar sportdiplomácia komoly erőfeszítéseket tett, hogy a hazánk ne maradjon állandó tag nélkül, elvégre a NOB 1894-es megalakulása óta csupán két olyan év volt (1962–63), amikor Magyarország NOB-képviselet nélkül maradt.

FÜRJES BALÁZS ÁLLANDÓ, SAJÁT JOGON MEGVÁLASZTOTT TAGKÉNT 70 ÉVES KORÁIG BIZONYOSAN A NOB TAGJA MARAD, ÉS A NOB KÖZGYŰLÉSÉNEK DÖNTÉSÉVEL MANDÁTUMA MEGHOSSZABBÍTHATÓ AKÁR TÖBB ALKALOMMAL IS.

Fürjes mellett a NOB állandó tagjává választották Izrael első női olimpiai érmesét, az egykori cselgáncsozó Yael Aradot, a perui női röplabda legendáját, Cecilia Taitet, a világhírű, tavaly az Oscar-díjat is elnyerő maláj származású színésznőt, Michelle Yeoh-t, valamint Michael Mronz német üzletembert, több kiemelt helyi sportviadal szervezőjét, aki egy Ruhr-vidéki olimpiarendezés elnyerését támogató alapítványt is vezet. Rajtuk kívül két nemzetközi szövetség elnöke, az asztaliteniszezők élén álló svéd Petra Sörling, valamint a korcsolyázókat irányító – nem utolsósorban a Samsung egyik csúcsvezetői székében ülő – koreai Kim Dzsae-jul lett NOB-tag, míg a nemzeti olimpiai bizottságok közül ezúttal a tunéziai elnöke, Mehrez Busszajene kapott bizalmat.

Oscar-díjas színésznőtől olimpiai érmes sportolóig: az új NOB-tagok bemutatása

  • Yael Arad: Izrael első olimpiai érmese (1992), Európa-bajnok dzsúdós, magyar gyökerekkel, hiszen édesapja magyar származású. Civilként az üzleti életben tevékenykedik, az arab–izraeli közeledést megerősítendő, az Emirátusokban bejegyezett űrtechnológiai cég, a Paramount megalapította izraeli leányvállalatát, melynek Arad az egyik igazgatója. Az Izraeli Olimpiai Bizottságban korábban nyolc évig volt elnökségi tag, illetve az 1996-ban alakult sportolói bizottság első vezetőjének választották – 2021 novembere óta a szervezet elnöknője.
  • Cecilia Roxana Tait Villacorta: Egykori perui röplabdázó olimpikon, vb-ezüstérmes, aki sikeres pályafutása lezárását követően elindított egy tehetségkutató alapítványt a hátrányos helyzetű lányok röplabdás karrierjét segítendő, Németországban ortopéd rehabilitációs klinikát indított, később parlamenti képviselő lett hazájában, ahol a törvényhozásban életrehívta a sport és ifjúsági bizottságot, melynek két cikluson át volt az elnöke.
  • Michelle Yeoh: Oscar-díjas maláj filmszínésznő, az első ázsiai nő, aki elnyerte a legmagasabb filmes kitüntetést a Minden, mindenhol, mindenkor (Everything, Everywhere, All at Once) című moziban nyújtott alakításáért, 2022-ben. Számtalan filmben szerepelt, többek között ő volt az ún. Bond-girl a Tomorrow never dies (A holnap markában) című James Bond-filmben. Tagja az amerikai és a brit filmakadémiának, többször volt a berlini és a cannes-i filmfesztivál zsűrijeinek tagja. Színésznői és produceri pályája mellett több jótékonysági intézményben vállalt fontos szerepet, az ENSZ fenntarthatósági és fejlődési céljaiért felelős szervezetének nagykövete, valamint az ázsiai állatvédelem szószólója. Számos elismerést kapott, többek között a francia Becsületrenddel is kitüntették az ázsiai kulturális kapcsolatok ápolásáért. Nemrég házasodott össze Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével, a Ferrari Formula–1-es csapatának egykori legendás főnökével; NOB-tagsága nyolc évre szól, a kulturális szféra képviselőjeként fog tevékenykedni az olimpiai mozgalomban. Korábbi éveiben komoly keleti harcművészeti képességeket csillogtatott, kiemelkedő sportkarrierje ugyanakkor nincs, fiatalkorában korosztályos maláj bajnok volt fallabdában.
  • Michael Mronz: Német üzletember, 2005-ben alapított rendezvényszervező cégének égisze alatt számos kiemelkedő sportesemény zajlott, így tizennégy éven át a rangos müncheni ATP-tenisztorna, a BMW Open, a legrangosabb német maratoni futóviadalok, illetve ő maga szervezőbizottsági tagként a marketingért és jegyeladásért volt felelős a 2009-es berlini atlétikai világbajnokságon, irányította a 2015-ös vívó Európa-bajnokság előkészítését, emellett az FC Köln Bundesliga-együttesének elnökségi tagja, valamint a német úszólegenda, Franziska van Almsick gyermekúszást támogató alapítványának kuratóriumában is dolgozik, illetve volt vagy jelenleg is aktív tagja több jótékonysági szervezetnek. Maga is létrehozott egy alapítványt még 2016-ban, a Ruhr-vidéki olimpiarendezés érdekében. Alighanem Bach elnök személyes támogatását élvezve kerül be a NOB-ba, az Olimpiai Charta ugyanis lehetővé teszi maximum hét olyan tag megválasztását, akit nem egy nemzeti olimpiai bizottság terjesztett fel.
  • Petra Sörling: A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnökeként kerülhet be a NOB-ba – élsportolóként nincs eredménye, Masters (szenior) kategóriában lett világbajnok; a svéd üzletasszony hosszú évekig dolgozott az orvostechnológiai és ingatlanfejlesztési iparágban, több cég vezetőjeként. 2013-ban választották meg a svéd szövetség élére, innen előbb az európai szövetségben választották elnökségi taggá, később alelnökké, majd a világszövetségben lett pénzügyekért felelős alelnök, 2021-ben pedig elnökké választották, emellett a Svéd Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja.
  • Kim Dzsae-jul: A Nemzetközi Korcsolya Szövetség koreai elnöke, szintén tisztsége miatt emelhetik a NOB-tagok sorába. A Samsung vállalatóriás de facto vezetőjének, Lee Jae-yongnak a sógora, aki a Stanford egyetemen végzett (másik két diploma mellett), vezető tisztségeket töltött be több koreai nagyvállalatnál, 2018 óta a Samsung globális kutatórészlegét vezeti. 2011-ben választották meg a koreai korcsolyaszövetség élére, egy évvel később pedig a Koreai Olimpiai Bizottság alelnöke lett, illetve a pjongcsangi téli olimpia szervezőbizottságában is alelnökként dolgozott. 2016-ban lett a nemzetközi szövetség tanácsának tagja, 2022-ben választották elnökké. A NOB-ban a pekingi, illetve a milánói-cortinai téli játékok koordinációs testületében vállalt korábban is szerepet.
  • Mehrez Busszajene: Mindig választanak olyan tagot, tagokat, akik egy-egy nemzeti olimpiai bizottságban töltenek be vezető tisztséget – Boussayene a tunéziai olimpiai bizottság elnöke. Komolyabb sportmúlt nélkül, a jogi pályáról érkezett a sport világába. Korábban bíróként dolgozott, később bekapcsolódott a nemzetközi jogi életbe, így a Nemzetközi Döntőbíróság londoni bíróságának tagjaként is működött. Először egy tunéziai teniszklub jogásza volt, később az ország teniszszövetségének lett az elnöke, 2013-as megválasztása óta pedig már kétszer újrázott sikerrel a Tunéziai Olimpiai Bizottság élén. 2016 óta tagja a NOB kulturális bizottságának, és számtalan más nemzetközi sportszervezetben töltött be tisztségeket.

Kemény Ferenctől Schmitt Pálig: a NOB eddigi magyar tagjai

  • Kemény Ferenc (1894–1907): Matematika–fizika, valamint német–francia szakos tanár, aki a Sorbonne-on tanulva került baráti kapcsolatba Pierre de Coubertin báróval, akivel a NOB alapító atyja lett, az első 16 NOB-tag egyike, akinek nevét az athéni olimpiai stadion előtti márványtábla is őrzi. Tevékeny részt vállalt a MOB 1895-ös megalapításában, amelynek első titkára lett. Az 1906-os, az athéni játékok 10. évfordulójára rendezett, később olimpiaként el nem ismert versenyek körülötti viták miatt 1907-ben lemondott NOB- és MOB-tagságáról.
  • Gróf Andrássy Géza (1856–1938): Jogi egyetemet végzett Budapesten és Genfben, járt tanulmányúton az Egyesült Államokban is. Több ciklusban országgyűlési képviselő volt. A magyar sport egyik legnagyobb támogatója és úttörője volt, ő honosította meg Magyarországon a lovaspólót, jóvoltából tartottak először hazánkban golfbemutatót, a Magyar Athletikai Club (MAC) és a Nemzeti Lovarda elnöke volt. 1907-től haláláig volt NOB-tag, 1908 és 1927 között a MOB elnöke.
  • Muzsa Gyula (1909–1946): Gyógyszerészként diplomázott (és tanult Párizsban és Londonban is), az első világháború előtt két ciklusban volt országgyűlési képviselő, aztán nemzetgyűlési képviselő és háznagy, 1927-től felsőházi tag. 1909-től lett NOB-tag, itthon előbb alelnöke, majd 1927-től 1940-ig a MOB elnöke volt.
  • Ifj. Horthy Miklós (1939–1948): Horthy Miklós kormányzó legkisebb fia, korábbi autóversenyző, majd több hazai szövetség (ökölvívó, úszó, tenisz, automobil) elnöke. 1939-től a MOB és az országos sporttanács nemzetközi ügyekért felelős megbízottja lett, és ebbéli minőségében a NOB tagjai közé választották. Miután 1947-ben kivándorolt Brazíliába, a NOB alapszabályának értelmében – csak a hazájában élő állampolgár lehet NOB-tag – törölte tagságát.
  • Mező Ferenc (1948–1961): Sporttörténész, az 1928-as szellemi olimpia győztese az ókori olimpiák történetéről írt monumentális művével. A világháború előtt középiskolai tanár, majd a Kölcsey Gimnázium igazgatója volt, 1947-ben a MOB alelnöke lett, továbbá a közoktatási minisztérium tanácsosa, később osztályvezetője. 1948-ban, Muzsa Gyula halálát követően lett a NOB tagja, a tisztséget haláláig töltötte be.
  • Csanádi Árpád (1964–1983): Magyar bajnok labdarúgó a Fradival, 1958-tól haláláig a MOB főtitkára, 1962-től az OTSH elnökhelyettese, 1966-ban a budapesti atlétikai Eb szervezőbizottságának elnöke. 1964-ben választották be a NOB tagjai közé, 1968-tól a programbizottság elnöke volt, 1975–79, majd 1982–83-ban az Executive Board tagja, az utolsó két évben a NOB sportigazgatója.
  • Schmitt Pál (1983–2022): Kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, 1983-tól a MOB főtitkára és Csanádi Árpád utóda magyar NOB-tagként. 1989-ben a MOB elnökévé választották, a tisztséget 2010-ig töltötte be, amikor előbb a parlament elnökévé, majd köztársasági elnökké választották. A NOB-ban 1991-től az Executive Board tagja, 1995-től 1999-ig alelnöke, valamint alapítója és első elnöke volt a környezetvédelmi bizottságnak, 1999-től pedig a szervezet protokollfőnökének nevezték ki. 2001-ben indult a NOB elnöki tisztségért, és a 4. helyen végzett. 80. életévének betöltése miatt tavaly automatikusan megszűnt a tagsága, ugyanakkor tiszteletbeli taggá választották.
  • Aján Tamás (2000–2010): A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökeként lett NOB-tag, aktív tagsága a 70. életévének betöltése miatt szűnt meg. Az IWF-nek 1976-tól volt a főtitkára, 2000-től 2020-ig az elnöke, itthon a MOB főtitkára volt 1989-től 2005-ig – utóbb a doppingügyek eltussolása miatt a CAS örökre eltiltotta mindennemű sportvezetői tevékenységtől, így NOB tiszteletbeli tagságáról is le kellett mondania.
  • Gyurta Dániel (2016–2024): Olimpiai bajnok úszó, akit a 2016-os riói játékokon, az olimpiai faluban a sportolók választottak be a NOB tagjai közé. A szavazáson valamennyi riói olimpikon voksolhatott, Gyurta a 24 kandidáló közül került be a 4 kiválasztott közé – ez a fajta NOB-tagság nyolc évre szól, azt követően automatikusan megszűnik.
     

(Borítókép: Fürjes Balázs 2022. október 22-én. Fotó: Molnár Edvárd / MTI)
Fotó: David Ramos / Getty Images Hungary;  Koszticsák Szilárd / MTI
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére