Optimista hangulat a Haladás szurkolói ankétján

sd • 2020. július 29., szerda •
A szimpatizánsoknak bemutatkozott a három új szerzemény, majd Mátyus János összegezte a mögöttünk hagyott bő fél évet. Hőbörgés és számonkérés helyett most inkább már optimistán várták a szurkolók a pozitív fejleményeket.
Optimista hangulat a Haladás szurkolói ankétján

Mátyus János vezetőedző megköszönte a szimpatizánsoktól felé áradó bizalmat, mint mondta, igyekezett ezt megszolgálni. A pandémia miatt nem tudta véghez vinni teljes egészében, amit szeretett volna, de a fő célt sikerült elérni, NB II-es maradt a csapat. Amit kért Séllei Árpádtól, azt az ügyvezető teljesítette, egyben tartotta a keretet, és még sikerült leigazolni három további játékost.

Közülük elsőként Simon András kapott szót. Testvéreit - Ádámot és Attilát - követve ő is a Haladás szolgálatába szegődött. Örül, hogy ide szerződhetett, véleménye szerint nagyon jól sikerült a felkészülés, bizakodó az új szezont illetően.

Csilus Tamás elmondta, hogy rövid úton meg tudott egyezni a Haladás vezetőségével, minden erejével azon lesz, hogy segítse a szombathelyieket.

- Nagy lehetőséghez jutottam, mindenképpen előrelépés számomra, hogy Szombathelyre szerződtem, hiszen eddig NB III-as játékos voltam. Ígéretes szezon elé nézünk, bízom abban, hogy céljainkat gond nélkül teljesítjük, sőt még talán annál is többet - fogalmazott Mocsi Attila.

Mátyus János abban bízik, hogy az új futballisták sok szép percet okoznak majd a Rohonci úti szurkolótábornak. Hangsúlyozta: igyekeznek már az első bajnokin bevenni a Balaton délkeleti csücskét. Információi szerint jelentős számú szimpatizáns kíséri el Siófokra a Halit. Ismerve a másodosztályú mezőnyt, úgy véli, a csapat a középmezőny elejét hivatott elérni.

Szurkolói kérdésre a tréner azt is elmondta, hogy minden csapatrészbe el tudna képzelni még új arcokat, de az anyagi lehetőségek kötöttek.
Az örök dilemma, a csatárkérdés is szóba került, lévén, hogy egy ígéretes tehetséggel - Tóth-Gábor Kristóffal - ismét szegényebb lett a zöld-fehér alakulat. Séllei Árpád erre úgy reagált, hogy csatár sok van, góllövő azonban kevés. Szerinte a jelenlegi támadó szekció megoldja feladatát, per pillanat a Haladás pénzügyi lehetőségeiből ennyire futja.

Kérdés tárgyát képezte a fiatalok szerepeltetése, ezzel kapcsolatban el kellett oszlatni pár hamis kételyt. Ugyanis a mostani előírások szerint kötelezően egy 2001. január 1-je után született futballistának kell játszania az NB II-ben. Séllei Árpád leszögezte, nincs olyan elvárás a vezetőség részéről Mátyus János irányába, hogy a trénernek muszáj erőltetni a fiatalok bevetését.

Bízik-e kellőképpen az idősebbekben Mátyus János? A kérdésre úgy válaszolt a klub vezetőedzője, hogy az játszik hétről hétre, aki ezt edzésmunkájával kiérdemli.

Mi van, ha összejön az első két hely valamelyike?
- Nem futunk el a lehetőség elől - válaszolta mosolygósan a Haladás ügyvezetője, Mátyus János pedig halkan, dörmögve vágta rá, hogy bárcsak ott tartanánk.

Szóba került az Illés Akadémia és a Haladás kapcsolata is. Séllei kijelentette, hogy minden eladott Haladás játékos után a teljes vételárat a klub kapja, nem az akadémia. Az Illés Akadémia azokat játszatja Ausztriában és a hazai alacsonyabb osztályokban, akikre a Hali nem tart igényt.

Felmerült a klub és a város közötti viszony is. Az ügyvezető úgy fogalmazott, hogy valójában semmilyen kapcsolat sincs a két fél között. A Haladás nem kér pénzt továbbra sem a várostól, pusztán a stadion bérleti díjának racionalizálását kéri, mert a jelenlegivel nem tud mit kezdeni a klub.

Elhangzott az is, hogy télen mindenki menekülni akart Szombathelyről, most pedig alig várták a játékosok, hogy meghosszabbíthassák szerződésüket. Tóth-Gábor Kristóf azért ment el, mert a honvédos fizetéssel nem lehetett versenyezni, Kiss Ágoston édesapjával pedig hiába történt szóbeli egyeztetés, valójában nem nagyon lehetett érezni Ágostonon, hogy mindenáron maradni akár. Ezt bizonyítja, hogy gyakorlatilag azonnal igent mondott Felcsút ajánlatára.

A remek hangulatú ankét egy felkiáltással zárult: VASÁRNAP MINDENKI SIÓFOKRA!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére