Nyugdíjemeléssel kezdődik az új év + videó

• 2023. december 26., kedd •
Januárban érkezik az emelt nyugdíj, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj. A nyugdíjasok az új évben is számíthatnak a kormányra – közölte a kormány közösségi oldalán Vitályos Eszter. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkár elmondta:
Nyugdíjemeléssel kezdődik az új év + videó

a januári emeléssel átlagosan havi több mint tizenháromezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberi összegnél

- írja a Magyar Nemzet.

– Idén sokat tettünk a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért. Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasok novemberben kiegészítő nyugdíjemelést kaptak, januárra visszamenőleg – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: a novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Az emelés mintegy két és fél millió ember érint.

Jövő évben a nyugdíjakat első alkalommal január 12-én utalják a bankszámlákra, a postás pedig a szokásos munkanapon viszi a nyugdíjasoknak.

Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak a kormányra

– emelte ki Vitályos Eszter. Felidézte: 2010 óta a nyugdíjak összege több mint a duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig húsz százalékkal nőtt.

A januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció hat százaléknál magasabb lesz, akkor a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat.

Februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj az időseknek

– közölte az államtitkár. Vitályos Eszter szerint a nyugdíjasoknak az is megnyugtató lehet, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést. – Brüsszel bármennyire követeli, hogy töröljük el, az átlagfogyasztásig továbbra is garantálja a kormány a rezsicsökkentett árakat – szögezte le.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére