Megtalálták a Tiszában elmerült 11 éves kislányt

mandiner.hu • 2023. június 26., hétfő •
Múlt pénteken egy testvérpárt sodort el a folyó az egyik legveszélyesebb szakaszon.
Megtalálták a Tiszában elmerült 11 éves kislányt

Megtalálták egy a Tiszában elmerült 11 éves kislány holttestét a folyó tuzséri szakaszán – közölte Gál Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel, amit a mandiner.hu is megírt. Sajtóinformációkat megerősítve Gál Attila azt mondta, múlt pénteken egy testvérpár merült el a folyóban,

a 11 éves kislány testvérét még időben megtalálták, így segíteni tudtak rajta. 

Hozzátette, a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet. A Friss Média regionális online magazin információi szerint egy tizenegy és egy kilencéves kislány egy rokonukkal közösen ment el a Tisza benki szakaszához, amely kifejezetten veszélyes rész, mert a folyó mélysége a 25 métert is elérheti. Az online magazin szerint

a két lány nem tudott úszni, csak bokáig akart a vízbe menni, azonban a hirtelen merülő folyó elsodorta őket. 

A kilencéves gyermeket egy a tiszamogyorósi komp melletti kemping tulajdonosa mentette ki a vízből, viszont az idősebbik lányt már nem látta a folyóban. A férfit a záhonyi rendőrség értesítette a balesetről, aki azonnal csónakba ült, hogy megkeresse a lányokat – írták.

Nyitókép: MTI-illusztráció

közösség

további frisss

lap tetejére