Megszületett az ítélet a rabszolgatartó zalai család ügyében

• 2024. január 24., szerda •
A legsúlyosabb büntetést az anyára szabták ki.
Megszületett az ítélet a rabszolgatartó zalai család ügyében

Súlyos fegyházbüntetéseket szabott ki a Pécsi Ítélőtábla jogerősen egy zalai család tagjaira, akik több emberrel éveken át rabszolgaként bántak; egyik ismerősük az embertelen körülmények miatt halt meg – tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t. A közleményben azt írták, hogy egy Zalaszentgrót közelében fekvő községben egy házaspár, a három lányuk, a fiuk és a vőjük gyenge akaratú embereket környékezett meg, akiket barátság vagy szerelmi kapcsolat ígéretével költöztettek az ingatlanjukba - olvasható a Mandineren.

Eleinte meggyőzéssel, majd megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy a család megélhetését biztosítsák, miközben korlátozták a szabadságukat, elvették minden jövedelmüket, és hitelek felvételére kényszerítették az állati sorban tartott áldozataikat. 

Az egyik lány még 2015-ben egy asszony és annak elvált férje bizalmába férkőzött. A könnyen befolyásolható, rossz körülmények között, már külön élő házaspárnak jó elhelyezést, a férfinak pedig az egyik lány szerelmet ígért, így költöztették be magukhoz őket. 

Kezdetben jól bántak velük, de hamarosan sanyargatni kezdték őket, 

elvették a keresetüket, éheztették és mozgásukban korlátozták, illetve a ház körül is dolgoztatták mindkettőjüket. 

A férfi mintegy 30 kilogrammot fogyott, havi több százezer forintos jövedelmét vagy a táppénzét elvették, és hitel felvételére is rávették. A rendszeres bántalmazások miatt a sértett többször próbált megszökni, de mindig elkapták, 2016-ban végül rendőri segítséggel tudott megszabadulni fogvatartóitól. A férfi volt feleségét, aki később ugyancsak megszökött, hasonló körülmények között tartották, és prostitúcióra kényszerítették, előbb Hévízen, majd Németországban kellett kiszolgálnia férfiakat, a jövedelmét pedig elvették. A rabszolgaként kezelt nő nem használhatta a fürdőszobát, ételként pedig csak maradékokat kapott ő is, többször leülni sem engedték. 

Egy másik férfit is már 2014 óta tartottak a háznál embertelen körülmények között egy udvari, fűtetlen deszkabódéban. Többször és súlyosan bántalmazták, éheztették, az évszaknak, időjárásnak megfelelő ruhája nem volt, munkára kényszerítették és a jövedelmét tőle is elvették. A csontsoványra fogyott férfi csaknem félszáz sérüléssel 2016 februárjában kórházba került, de súlyos tüdőgyulladása és immungyengesége miatt hamarosan meghalt. 

Egy nőtől a családtagok 2015-től erőszakkal, fenyegetéssel többször is pénzt szereztek, a több százezer forint mellett arany ékszereket is. 

A könnyen befolyásolható asszonyt 2016-ban vették rá arra, hogy költözzön hozzájuk, de őt is rabszolga módjára kizsákmányolták, megfosztották a szabadságától, éheztették, kegyetlenül kínozták, pszichésen és fizikailag rendszeresen bántalmazták, ami miatt többször is kórházba kellett vinni. Megfenyegették, hogy nem mondhatja el, mi történt vele, 2019-ben viszont már olyan életveszélyes állapotban vitte a mentő kórházba, hogy néhány órán belül meghalt volna.

A hat családtagot – a hetedrendű vádlott az eljárás idején meghalt – társtettesként elkövetett emberkereskedelem és halált okozó testi sértés, az egyik lányt ezen felül zsarolás miatt is elítélte tavaly februárban a Zalaegerszegi Törvényszék, hat és tizenhárom év közötti letöltendő fegyházbüntetéssel sújtották őket. A legsúlyosabb büntetést az anyára szabták ki, egyedül az egyik, akkor még fiatalkorú fiú kapott két év, de öt évre felfüggesztett szabadságvesztést. 

Utóbbi vádlott vonatkozásában az ítélet már korábban jogerőre emelkedett. A többi vádlott fellebbezése folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán a legidősebb lány büntetését 10-ről 7 év fegyházbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. 

Az ítélet jogerős.

 

Nyitókép: Pixabay
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére