Közel 160 ezer forint hatórás diákmunkával?

• 2020. június 24., szerda •
Idén is elindul a kormány nyári diákmunkaprogramja, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között - írta meg az eduline.hu az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárának tájékoztatójára hivatkozva.
Közel 160 ezer forint hatórás diákmunkával?

Mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak, és idén is két típusa lesz a programnak. Az egyik az önkormányzati, a másik pedig a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunka. Mindkét esetben maximum két hónapra lehet munkát vállalni, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhat a diák.

Schanda Tamás elmondta, az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti. Ennek megfelelően a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.

Aki jelentkezni szeretne, annak a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell a nyilvántartásba vételt kérnie, ezt akár már most is meg lehet tenni.

kép: 24.hu

közösség

további frisss

lap tetejére