Korszakváltás zajlik az agrárszakképzésben - Eszközöket vettek, tananyagot fejlesztettek Szombathelyen is

há • 2023. június 28., szerda •
Létkérdés volt, hogy a tanműhelyek felszereltségén javítsanak, a szakképzést modernizálják, mert unalmas tanórákkal, elavult gépekkel nem lehet becsábítani a technikumokba a fiatalokat. Márpedig égető szükség van szakemberekre.
Korszakváltás zajlik az agrárszakképzésben - Eszközöket vettek, tananyagot fejlesztettek Szombathelyen is

Jó úton halad a hazai szakképzés megújítási folyamata, az agrárszektorban 2020-ban létrehozott képzési centrumok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az indulás utáni évben már olyan komoly pályázati lehetőség nyílt, amellyel a korszerű duális képzés megvalósításán dolgozhattak az érintett iskolák a Dunántúlon, ez a projekt (a GINOP-6.2.7-20-2021-00022 jelű) zárult le hivatalosan is - hangzott el szerdán Szombathelyen, az Élelmiszeripari és Földmérési Technikumban megtartott eseményen, ahol azt is hozzátették: az igazi munka még csak most kezdődik.

Ismertetőjében a házigazda Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, Hoczek László József arról beszélt: úgy kezdtek hozzá az agrárszakmák oktatásának modernizálását célzó feladathoz, hogy cégekkel, vállalkozásokkal fogtak össze, és velük közösen egy ágazati képzőközpontot hoztak létre. Azokkal kötöttek szövetséget, akik a tanulók leendő munkahelyei lehetnek majd, segítenek a képzésben, a gyakorlati helyeket és a tudásukat adják. Ugyanakkor komoly munka folyt az iskolákban is, hiszen a régi berögződéseket új szemlélettel kellett felváltani, az intézmények és az oktatók részéről is megújulásra volt szükség. Idővel egyre több szakma kapcsolódott be a centrum munkájába, új tananyagok születtek, bővült az iskolák eszközparkja. Nem is akárhogyan: a legmodernebb berendezéseket tudták most beszerezni egy minisztériumi pályázat révén, így a fiatalok a legkorszerűbb technikával találkoznak már az iskolaévek alatt. Létkérdés volt, hogy a tanműhelyek felszereltségén javítsanak - fogalmazott Hoczek László József.

A gazdaság fejlődéséhez, amit 2010-ben célul tűzött ki a kormány, elegendő jól képzett szakemberre van szükség - hangsúlyozta dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár az eseményen. Mint mondta, ezért hozták létre a centrumokat és a cégekkel közösen működtetett képzőközpontokat. Komoly összegű, több mint 260 millió forintos fejlesztés valósulhatott meg a projekt révén a térség agráriskoláiban, hangsúlyozta. Kiemelte még az élelmiszeripar fontosságát, mondván, az ország igyekszik önellátóvá válni ezen a téren, ehhez azonban az ágazat szakképzését kell először nagyon komolyan venni.

Büszke a Szombathely környéki intézményekben folyó munkára a térség országgyűlési képviselője is. Dr. Hende Csaba köszöntőjében azt emelte ki, hogy mennyire fontos megjelennie a legmodernebb technológiáknak, az automatizált berendezéseknek, tulajdonképpen magának a jövőnek az oktatásban. Mind a képzés, mind az eszközpark meghatározó tényezője a fejlődésnek - húzta alá. Azt is hozzátette, az idő bebizonyította, hogy az Agrárminisztérium jó gazdája a szektor szakképzését végző iskoláknak.

Bemutatták a centrum és nyolc gazdasági társaság együttműködésén alapuló Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Ágazati Képzőközpontját is. Az ügyvezető igazgató, Lendvai Ferenc hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét. Kitért rá: az általuk kötött munkaszerződésekkel a diákok bruttó 100 ezer forintos jövedelemhez jutnak, ami nagy segítség a családoknak. Az adóvisszatérítésből pedig maguk a képzőközpontok gazdálkodnak, s ezt a forrást forgatják vissza a tanüzemek, műhelyek, gazdaságok fejlesztésébe - hangzott el. A társaság egyébként már most 287 hallgatóval áll szerződésben, és nyáron tovább bővül a kör. Sőt, ősztől 330 fővel számolnak - tudtuk meg.

Az is kiderült, hogy maguk a tanulók is megbecsülik, értékelik a lehetőséget. A tapasztalat az, hogy az unalmas órákat kerülik, a modern technológiákra, eszközökre viszont nyitottak. Javítja az önbizalmukat, önértékelésüket az is, hogy már fiatalon, tanulmányaik alatt megélhetik a hasznosság, az értékteremtés érzését.

Új hagyomány indult útjára, a házigazda centrum díjakat alapított. Elsőként az Év dolgozója díjat a szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum iskolatitkára, Szabó Klaudia Anett kapta, míg az Év oktatója elismerést Varga Róbert, az Élelmiszeripari és Földmérési Technikum földmérő oktatója vehette át.

Később a projektzáró esemény résztvevői megtekintették a fejlesztés során beszerzett eszközöket, többek között a sütőipari tanműhely új kemencéjét, tésztakészítő, krémkeverő berendezéseit, a mezőgazdasági területen használt nagygépeket, illetve a környezetvédelmi szakon használatos mikroszkópokat, elemző eszközöket.

közösség

további frisss

lap tetejére