Kétszer adta el ugyanazt az autót a bajai férfi

• 2023. december 11., hétfő •
Egy büntetett előéletű bajai férfi megcsinálta 2022 év üzletét, amikor nagyobb értékű autóját egymás után kétszer is eladta. Más kérdés, hogy a lépés sem az etikai, sem a jogszabályoknak nem felelt meg, és így megrövidített több embert.
Kétszer adta el ugyanazt az autót a bajai férfi

Az egész azzal kezdődött, hogy ismerőse felé elég tetemes tartozást halmozott fel, amit autójával tervezett rendezni. Meg is egyeztek, és átadta a 14,5 millió forint értékű autót az ismerősének, aki a cégére íratta. Nem sokkal később a vádlott kölcsönkérte az autót, hogy eljusson egy üzleti tárgyalásra - írja a Totalcar.

Bár üzlet köttetett, mert az ismerőse hamis aláírásával és cége hamis pecsétjével eladta az autót, ám ezt a valódi tulaj beleegyezése nélkül tette. Így a férfi kifizette a tartozását ismerősének, de a pénzét is visszakapta. Ráadásul időközben az utolsó vevő tulajdonjogát is bejegyezték az autóra, így csak az járt pórul, aki egy tartozást akart behajtani.

Az eset főhősének nem ez volt az egyetlen stiklije. Még 2021 nyarán egy ismerőse nem tudta fizetni a traktorja lízingdíját, így a vádlott felajánlotta, hogy azzal együtt átveszi. Ebbe a traktor használója belement, ám a valódi tulajdonos, tehát a lízingcég akinek szintén engedélyeznie kellett volna az üzletet, az egészről nem tudott. A sztori főhőse négy hónapig fizette a lízingdíjakat, majd megunta és a traktort sem adta vissza. Amikor a tulajdonos lízingcég kereste azt, akkor a férfi elrejtette egy Somogy vármegyei községben.

Elég tisztes bűnlajstromot szedett össze az egyébkét is büntetett előéletű férfi, így az ügyészség különös visszaesőként kezelte. A férfit két rendbeli, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és közokirat-hamisítás bűntettével, míg társát jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolják, és börtönbüntetést kérnek rájuk. Ügyükben hamarosan a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Magyarország Ügyészsége, totalcar.hu
Fotó: illusztráció

közösség

további frisss

lap tetejére