Kávé okozta a szörnyűséget: 10 hónapig küzdöttek az orvosok a kétéves babáért

borsonline.hu • 2023. november 05., vasárnap •
Az anyuka azóta is szörnyen érzi magát a kávéja miatt.

Az ápolók nem győzik mindig hangsúlyozni, hogy egy kicsi babát és egy totyogóst soha nem szabad egy pillanatig sem szem elől téveszteni. Az izgő-mozgó babákra mindig nagyon oda kell figyelni, hiszen a testük még nagyon törékeny, ugyanakkor nem ismerik a határaikat, mindent fel szeretnének fedezni, és nagyon kíváncsiak.

Éppen ezért, ahova csak lehet, oda felmásznak, és amit csak lehet, azt lerántják.

Ebből történt most a baj. 

Laura Hitchings, a fiatal angol anyuka örök életére megtanulta a leckét: egyetlen pillanatig sem lehet szem elől téveszteni a kisbabánkat. A 34 éves anyuka nagyon nagy szeretetben nevelte kétéves kisbabáját, Arthurt, noha tudta, hogy nagyon mozgékony totyogó. Éppen édesanyját várta vendégségbe, és

már előre elkezdte lefőzni a kávét.

Pusztán húsz másodpercre kiugrott a fürdőszobába, amikor hirtelen egy nagy csattanást hallott, valamint a kis Arthur kétségbeesett sikoltozását. 

Laura azonnal kirohant, amikor rettenetes látvány tárult a szeme elé: a kis Arthur a zsámolyra próbált felmászni, és ahogyan felkapaszkodott a pulthoz, magára rántotta a forró kávét.

A kicsi leesett, a kávéfőző a forró itallal együtt a babára borult, Arthur pedig a földön fekve sikítozott. 

Az anyuka felkapta a babát, és a kerti csaphoz rohant, hogy lehűtse a gyerek testét. Ezután azonnal hívta a mentősöket, akik az égési osztályra szállították. Az orvosok eltávolították a drasztikusan sérült és elhalt bőrt, hamarosan azonban fertőzést kapott, és 10 hónapig kellett kezelni. Szerencsére a kicsi felépült, azonban az anyuka arra hívja fel minden szülő figyelmét, hogy egy pillanatra se hagyjuk magára a kisbabánkat - írja a Mirrorra hivatkozva a borsonline.hu.

Illusztráció: Pixabay

közösség

további frisss

lap tetejére