Ismét rakétatámadás érte az amerikai hadsereget Irakban

• 2023. október 31., kedd •
Az eddigi 24 rakéta- és dróntámadás összesen több mint 20 amerikai katona sérülését okozta, amerikai közlés szerint egyik sem bizonyult súlyosnak.
Ismét rakétatámadás érte az amerikai hadsereget Irakban

Újabb rakétákat lőttek ki Közel-Keleten állomásozó amerikai katonaságra Irakban - jelentették be amerikai védelmi illetékesek.

A közlés szerint az iraki Aszad légibázis közelében öt rakétát lőttek ki, amelyek a katonai támaszponttól mintegy másfél kilométerre csapódtak be, így nem jelentettek különösebb veszélyt. Az incidensben amerikai, valamint a nemzetközi koalíció más tagja sem sérült meg, a támadás károkat sem okozott - írja a Világgzdaság.

Október 17-e óta ez volt a 24. támadás, amely amerikai katonaság ellen irányult a Közel-Kelet két országában, Irakban és Szíriában.

A korábbi támadások elkövetőjeként iszlamista csoportok jelentkeztek.

Az Egyesült Államok múlt csütörtökön Szíriában iszlamista csoportok, köztük az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához köthető raktárak ellen végrehajtott légicsapással válaszolt a sorozatossá váló támadásokra.

Az eddigi 24 rakéta- és dróntámadás összesen több mint 20 amerikai katona sérülését okozta, amerikai közlés szerint egyik sem bizonyult súlyosnak.

Fotó: AFP
Forrás: vg.hu

közösség

további frisss

lap tetejére