Gattyán György: Tudomásul vettük az ellenzék döntését, folytatjuk a munkát

• 2022. január 13., csütörtök •
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Gattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez. A Megoldás Mozgalom alapító elnöke ebben többek között arról írt, hogy a kormányváltás „biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása” a célja, éppen ezért egy ötpontos javaslatot fogalmazott meg az összefogás számára, és tárgyalásra hívta a pártvezetőket.
Gattyán György: Tudomásul vettük az ellenzék döntését, folytatjuk a munkát

Gattyán György úgy fogalmazott, amennyiben elfogadják a javaslatait, úgy felajánlja segítségét a kormányváltó erők számára. Ehhez határidőt is szabott, január 17-ig kellene egy asztalhoz ülniük, hogy megvitassák az elképzeléseiket.

A találkozó azonban, úgy fest, végül nem fog összejönni. Bár az Index is kereste az ügyben az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, végül a Magyar Hangnak nyilatkozott Gattyán György tárgyalási javaslatáról Márki-Zay Péter, aki azt mondta: 

Az összefogott ellenzékkel szemben indulni készülő pártok a Fidesz érdekében lépnek fel, céljuk az ellenzéki szavazók elbizonytalanítása.

Egyértelműen ugyan nem mondta ki Márki-Zay Péter, hogy elzárkóznak az együttműködéstől, de szavaiból az olvasható ki, hogy nem akarnak közösködni az üzletember mozgalmával. 

Ezt a vélekedést tovább erősíti Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökének ATV-s szereplése is, aki az Egyenes Beszéd című műsorban azt mondta, Gattyán György a női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg, a Megoldás Mozgalom pedig nem vett részt az ellenzéki előválasztáson, ezért nem is kíván foglalkozni a felvetéssel. 

Igyekeztünk megszólaltatni a másik felet is, így levélben kerestük meg Gattyán Györgyöt, hogy mit szól Márki-Zay Péter nyilatkozatához. 

Válaszában úgy fogalmazott: 

Tudomásul vettük az elhangzottakat, mi töretlenül folytatjuk a munkát, mert hiszünk abban, hogy Magyarországnak le kell számolnia a múlttal, és mélyreható változásokra van szüksége. 

A Megoldás Mozgalom elnöke azonban leszögezte, hogy nyílt levele „nemcsak az ellenzéki összefogás vezetőinek szólt, hanem minden, változásért tenni akaró honfitársunknak is, aki komolyan gondolja, hogy a jelenlegi állapotokon változtatni kell”. Amennyiben a most megszólítottak nem csatlakoznak hozzájuk a határidő lejártáig, akkor

ÖNÁLLÓAN FOLYTATJÁK A PROGRAMJUK VÉGREHAJTÁSÁT. 

Gattyán Györgyöt arról is megkérdeztük, hogyan áll a szervezetépítés néhány hónappal a választások előtt. Állítása szerint a pártja működik, „a szervezet hatékony”. 

A Megoldás Mozgalom néhány tagját is megnevezte kérdésünkre. A MEMO programtanácsának elnöke például dr. Szatmári Péter, aki a Gattyánék cége által fenntartott Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese is egyben. Szintén a mozgalomban dolgozik dr. Bajusz Krisztina munkajogász is, aki a társadalmi és szociális ügyekért felelős alelnökként segíti a munkájukat. 

Két jelenlegi üzlettársa, a Teqball alapítói, Borsányi Gábor és Huszár Viktor is alelnökként tevékenykedik a mozgalomban. Előbbi a sport- és szabadidőügyekért, utóbbi pedig a digitalizációért felel. 

Konkrét számot nem árult el arról, hány tagja vagy aktivistája van a decemberben bejegyzett pártnak, azonban azt mondta, hogy „a támogatók köre egyre gyarapszik”. 

Arra is kíváncsiak voltunk, terveik szerint hány választókerületben indulnának az április választáson. Erre sem kaptunk konkrét választ, Gattyán György úgy fogalmazott, hogy 

a programtanács ezen dolgozik, a célunk az, hogy minél több választókerületben állítsunk jelöltet. 

(Borítókép: Gattyán György. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)
Forrás: index.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére