Fordulat, amit mindenki akart - Tízéves a felsőfokú műszaki képzés Szombathelyen

há • 2023. november 22., szerda •
Relikviaszámba menő kitűzők, beszédes fotók és személyes hangú visszaemlékezések segítettek felidézni minden résztvevőnek a szombathelyi gépészmérnökképzés születésének tíz évvel ezelőtti pillanatait.
Fordulat, amit mindenki akart - Tízéves a felsőfokú műszaki képzés Szombathelyen

Kevés újítást övezett és övez akkora egyetértés, mint az egy évtizeddel ezelőtt tető alá hozott megállapodást, amellyel a nagyvállalatok nyomására az akkori városvezetés és a kormányzat elindította a felsőfokú műszaki képzést a szombathelyi egyetemen. Az erről szóló dokumentum 2013. november 22-i aláírásának évfordulóját ünnepelték szerdán az eredeti helyszínen, a Megyeházán.

- Idén a megállapodás, jövőre az intézet és az akkreditáció, 2025-ben pedig a duális gépészmérnökképzés lesz tízéves, a következő időszak az ünneplésről szól - emelte ki köszöntőjében dr. Balázsy Péter vármegyei jegyző, az esemény házigazdája. Dr. Hende Csaba felelevenítette a találkozó körülményeit is, amelyen az akkori cégvezetői és alpolgármesteri delegáció lobbizott nála - honvédelmi miniszteri irodájában - közbenjárásért. - A vállalatok felismerték, hogy helyi képzés nélkül nem lesz utánpótlásuk a fejlődéshez, ezért megkerestek és hamar meggyőztek - idézte fel a parlamenti alelnök a kezdeteket. Leszögezte: Szombathelyen előzmények nélküli volt a felsőfokú műszaki képzés, de nem volt más választása a gazdaságnak, mint az egyetemmel ezt meglépni. Azóta az ELTE campusa lett a szombathelyi központ, és egy sikertörténet kezdődött - jegyezte meg az országgyűlési képviselő.

Már a 2000-es évek közepe óta lehetett olvasni a szándékokról, az igény tehát jóval előbb megfogalmazódott - utalt az akkori sajtóban megjelent hírekre Majthényi László. Mint mondta, a gazdaság és a politika ugyanazt akarta, így elindulhatott, és azóta - ami nem kisebb teljesítmény - fenn is maradhatott a gépészmérnökképzés, amihez komoly kitartás kellett a résztvevők oldaláról - fejtette ki a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke. A cégeket Takács Balázs képviselte az ünnepi tanácskozáson. A TDK Hungary Components Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy a 2010 környékén indult beruházások előrevetítették: szakképzett munkaerőre lesz szükség a térségben. Felidézte: több cégvezetővel - BPW, Aptiv, Ivy, Schaeffler, Opel - összefogva indultak el az effajta lobbizás járatlan útján, felkeresték a városvezetést és dr. Hende Csabát. Azonban nemcsak kérésük, hanem vállalásuk is volt: a tanműhelyek létrehozása nem várhatott. Minden más szereplő is megtette a maga vállalását, ez lett a garancia végsősoron a régió fejlődésére - húzta alá Takács Balázs.

Eltökéltség, elszántság - ezeket az erényeket emelte ki Harangozó Bertalan volt kormánymegbízott beszédében. Szerinte a mérnökképzés komoly fordulatot hozott a szombathelyi felsőoktatásban, ezért köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki akkor részt vett a megvalósításban. Dr. Puskás Tivadar is megemlékezett a tíz évvel ezelőtti időszakról, sőt egy jelvényt is elhozott, amely akkor a gépészmérnökképzés alkalmából készült. Az egykori polgármester - aki szimbolikusan az első forintokat adta a képzés elindításához - arról beszélt, hogy az oktatás fejlesztése fontos, de a felsőoktatás fejlesztése - és itt ez történt - minőségi előrelépést eredményez, ennek lehettünk tanúi. A város és a környék gazdasági fejlődéséhez munkahelyekre, munkaerőre és az érintett szereplők összefogására volt szükség - jegyezte meg.

Prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem akkori rektora szintén felidézte a tíz évvel ezelőtti időszakot, akárcsak dr. Nemény András szombathelyi polgármester is. Ő az új képzés elindítását gyermeke születéséhez hasonlította, mondván, amikor a megállapodás létrejött, a munka és a nehézségek csak akkor kezdődtek. Megjegyezte, hogy számára is fontos a képzés fenntartása, ezért 2025-ig a városi költségvetésben biztosított az évi 130 millió forintos támogatás. Szólt a megjelentekhez dr. Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Karának dékánja, valamint prof. dr. Kollár László, az ELTE Savaria Műszaki Intézet igazgatója is. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a szakindítás korszakalkotó volt, és tartóssága a bizonyíték arra, hogy jó döntés született.

Az évforduló alkalmából emléket is hazavihettek a tanácskozás résztvevői.

közösség

további frisss

lap tetejére