Felszállás előtt szúrta ki az utas, hogy csavarok hiányoznak a szárnyból

• 2024. január 28., vasárnap •
Percekkel a felszállás előtt töröltek egy New York-i járatot, miután egy utas arra figyelt fel, hogy a tengerentúli útra készülő repülő szárnyából hiányzik négy rögzítőcsavar. Figyelmeztette a személyzetet, amely leállította az indulást. Négy csavar hiányzott abból a gépből is, amelynek nemrég a levegőben szakadt ki az ajtaja.
Felszállás előtt szúrta ki az utas, hogy csavarok hiányoznak a szárnyból

Phil Hardy Manchesterből indult egy New York-i kirándulásra, amikor észrevette, hogy négy csavar helye üresen tátong a szárnyon - írja az Index. Tapasztalt utazóként nem esett kétségbe, barátnőjére tekintettel azonban szólt a légiutas-kísérőnek. Az ő jelzésére a Virgin Atlantic járatának kapitánya azonnal megszakította a felszállási előkészületeket – írta a New York Post.

A járatot törölték – erősítette meg a légitársaság képviselője a Business Insidernek. Közölte, hogy az Airbus A330 „elővigyázatosságból” műszaki ellenőrzésen esett át.

A Virgin alternatív járatokon végül eljuttatta utasait a célállomásra – írta az Independent.

A hiányzó csavarok nem jelentettek biztonsági kockázatot – állítja a légitársaság helyi főmérnöke.

Január 5-én – mint emlékezetes – az oregoni Portlandből indult Ontarióba az Alaska Airlines egyik gépe. Röviddel a felszállás után azonban visszafordulni kényszerült, mert kiszakadt az egyik ajtaja. Mint utólag kiderült: éppen négy rögzítőcsavar hiányzott belőle.

A gépen 174 utas és hatfős legénység utazott, de csodával határos módon senki sem sérült meg a gépen. A baj azonban sokkal nagyobb lehetett volna, ha az ajtó nagyobb utazómagasságon szakad ki.

„A négy csavar hiánya nem veszélyeztette a biztonságot”

Kétségtelenül ijesztő az utasok számára, a hiányzó rögzítőelemek azonban nem veszélyeztették a repülés biztonságát – tart ki álláspontja mellett a mostani incidens kapcsán a Virgin Airlines illetékese. Neil Firth szerint a panel csak a repülő aerodinamikai tulajdonságait javítja.

Mindegyik panel 119 rögzítőelemet tartalmaz, így a szárny szerkezeti épségét vagy teherbírását nem befolyásolta, és a repülőgép üzembiztos volt

– közölte a mérnök.

Arra azonban nem adott választ, hogy amennyiben 115 rögzítés is elég a biztonságos repüléshez, miért tervez a gyártó 119-et.

A légitársaság mindenesetre elnézést kért az utasoktól, közleményében pedig tudatta, hogy az A330 az elővigyázatosságból elvégzett panelcserét követően ismét szolgálatba állt.

Kényszerleszállások

A közelmúltban az Alaska Airlines megmenekült Boeingja indulás után azonnal leszállásra kényszerült.

Négy csavar hiányzott az ajtódugóról, emiatt az ajtó kiszakadt – derítette ki példás gyorsasággal a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet.

AZ INCIDENS ARRA KÉSZTETTE A SZÖVETSÉGI LÉGI KÖZLEKEDÉSI IGAZGATÓSÁGOT, HOGY A FÖLDRE PARANCSOLJA AZ ÖSSZES BOEING 737 MAX 9 REPÜLŐGÉPET A HIBA KIDERÍTÉSÉIG ÉS ELHÁRÍTÁSÁIG.

Január 7-én szintén a Virgin Atlantic Airbus A330-asa kényszerleszállást hajtott végre, miután füst töltötte be a pilótafülkét. Szintén Manchesterből indult, de Barbadosra. A gép biztonságosan ért földet, a légitársaság pedig – részletezés nélkül – műszaki problémára hivatkozott.

(Borítókép: A Virgin Atlantic Airbus A330-as repülőgépe a londoni Heathrow repülőtéren. Fotó: Chris Ratcliffe / Bloomberg / Getty Images Hungary)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére