Félholtra verte őrjöngő fiát egy apa Encsen

• 2023. augusztus 21., hétfő •
Lapáttal esett neki.
Félholtra verte őrjöngő fiát egy apa Encsen

Lapáttal verte fejbe részeg, őrjöngő fiát egy apa Encsen, a fiú koponyatörést szenvedett.

A 22 éves fiatal rendszeresen ivott, részegen pedig mindig őrjöngött és összetörte a berendezést a szülői házban, ezért kitiltották otthonról és távoltartási végzést is kértek ellene.

Ezután egyik alkalommal édesanyja mégis beengedte a lakásba, ahol azonnal őrjöngeni kezdett. Édesapja megpróbálta elzavarni, de nem járt sikerrel.

Fia ekkor megragadott egy karót és többször ráütött a bejárati ajtóra is. Édesapja ekkor egy kerti lapáttal többször fejbe verte fiát, akit életveszélyes állapotban, koponyatöréssel vittek kórházba.

Az ügyészség most életveszélyes testi sértés bűntette miatt emelt vádat az apával szemben. A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság két év börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását három évre függessze fel abban az esetben, hogyha az előkészítő ülésen is beismerő vallomást tesz a férfi – írja a Tények.

Borítókép: illusztráció, Shutterstock/EternalMoments

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére