Életben maradnak a falusi kisboltok

• 2023. augusztus 05., szombat •
Közel háromezer falusi kisbolt jutott átlagosan több mint 2,9 millió forintot állami támogatáshoz.
Életben maradnak a falusi kisboltok

Csaknem nyolcmilliárd forintot kaptak a falusi kisboltok tulajdonosai a napokban a Magyar falu program forrásából, a támogatás lehetővé teszi életben maradásukat - írja a Világgazdaság.

A lapnak Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: 2783 falusi kisbolt jutott átlagosan több mint 2,9 millió forintot állami támogatáshoz.

A politikus emlékeztetett: a kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy pályázati lehetőséget biztosít a kétezer főnél kevesebb lélekszámú településeken működő kisboltoknak, ezzel támogatva, hogy a lakosság helyben meg tudja vásárolni az alapvető élelmiszereket. A cél az, hogy ezek a szolgáltató egységek ne zárjanak be, hanem továbbra is kiszolgálják a falusi embereket. A pályázatokat január 31-ig lehetett benyújtani.

Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint minden érvényes pályázatot benyújtó üzlet támogatást kapott, és szinte mindenkinek a maximális összeget tudták folyósítani. Az elnyert összegek egyebek között működési támogatásra, azaz rezsiköltségre, benzinköltségre, bérköltségre számolhatók el.

A pályázatra jogosultak csaknem hetven százaléka igényelt támogatást - emelte ki a kormánybiztos.

A pályázat 1700 település kisboltjainak megmentését teszi lehetővé. Közöttük 661 olyan település van, ahol csak egyetlen kisbolt működik, amely nélkül a kistelepülés vásárlási lehetőség nélkül maradna.

Forrás: vg.hu
Fotó: Lang Róbert/Mediaworks

közösség

további frisss

lap tetejére