Egy órán belül kezdődik a központi írásbeli felvételi – több ezer szülő és gyermek izgulhat

• 2024. január 20., szombat •
Több mint 72 ezer 10, 12 és 14 éves diák méretteti meg magát szombat délelőtt, a legtöbben ráadásul életükben először állnak komoly vizsgahelyzet előtt.
Egy órán belül kezdődik a központi írásbeli felvételi – több ezer szülő és gyermek izgulhat

Január 20-án 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Szombaton 537 helyszínen több mint 72 ezren felvételiznek - írja a Világgazdaság.

A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 55 000-en jelentkeztek; a hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin több mint
10 000-en, a nyolc évfolyamoson közel 7 000 gyermek vesz részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak.

Azok a felvételizők, akik a január 20-ai vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 30-ai pótló írásbelin vizsgázhatnak.

A központi írásbeli felvételi vizsga szabályszerű lebonyolítását az illetékes szervek idén is figyelemmel követik.

A vizsgával kapcsolatos további információk az Oktatási Hivatal honlapján olvashatók.

A 2024-as középiskolai felvételi legfontosabb dátumai

  • 2024. január 30. 14 óra

A pótló írásbeli felvételi vizsga időpontja. Ezen azok vehetnek részt, akik január 20-án alapos ok miatt, igazoltan nem tudtak elmenni az írásbelire.

  • 2023. február 1.

Az Arany János Tehetséggondozó Programhoz tartozó iskolák megszervezik a találkozást azokkal a jelentkezőkkel, akik a pótló írásbeli felvételi vizsgát írták meg.

  • 2024. február 9.

Minden diák megtudja, hány pontot szerzett a központi írásbeli felvételin. Közben az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.

  • 2024. február 21.

Eddig a napig továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait – ekkor történik meg maga a jelentkezés a középfokú iskolákba. A hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők (és szüleik) az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik.

  • 2024. március 4-től március 20-ig

Ekkor tartják a szóbeli meghallgatásokat a középiskolák.

  • 2024. április 8-10.

Ebben az időszakban lehet változtatni a megjelölt iskolák/tanulmányi területek sorrendjén.

  • 2024. május 2.

A diákok, a szülők és az általános iskolák megkapják a felvételről vagy az elutasításról szóló határozatot a középiskoláktól.

  • 2024. május 6-22.

Rendkívüli felvételit eljárás (azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel). Ekkor a jelentkezést már egyénileg kell intézni, közvetlenül a kiválasztott iskolában, az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről május 22-ig dönt is az igazgató. (Egyébként az intézmények egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.)

  • 2024. június 26-28.

Beiratkozás a középfokú iskolákba.

Forrás: vg.hu
Fotó: Drazen Zigic

közösség

további frisss

lap tetejére