Döntött a kormány: januártól jöhet a visszatáplálás a napelemeseknél

• 2023. szeptember 13., szerda •
A demográfiai kérdés miatt is kiemelten fontos a családtámogatások fenntartása, így a városi csok alternatívájáról is tárgyalt már a kormány – mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerda délután a Kormányinfón. Emellett szóba kerültek az aggasztó üzemanyagárak, és az is eldőlt, hogy január elején oldják fel a visszatáplálási korlátozást a napelemeseknél.
Döntött a kormány: januártól jöhet a visszatáplálás a napelemeseknél

A megszokottól eltérő időpontban, csaknem három hét után tartott ismét Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az „előrehozott” eseményt a szokásos csütörtök délelőtti időpont helyett szerda késő délután tartották. Ezzel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra elmondta: azért szerdára tették az eseményt, mert az ütközött volna a csütörtöki Demográfiai Csúccsal. A kormányszóvivő előre leszögezte, hogy ezúttal csak másfél órán keresztül lehetett kérdezni Gulyás Gergelyt - írj az Index.

Jön valami új a városi csok helyett

A csütörtöki eseménnyel kapcsolatban Gulyás Gergely kiemelte: jelentős előrelépést sikerült elérni a demográfiai területen, de még nem tartanak ott, ahol szeretnének. 1,23 század volt a termékenységi arányszám, amikor átvették a kormányzást, ez 2021 végére 1,59-re emelkedett, a termékenységi ráta az elmúlt évtizedben Magyarországon nőtt a legjobban az unión belül. Gulyás Gergely elmondta azt is, ha a korábbi tendencia nem változott volna, akkor 160 ezer gyermek nem született volna meg 2011 és 2021 között.

ENNEK MEGFELELŐEN A KORMÁNY MÁR TÁRGYALT IS A VÁROSI CSOK TOVÁBBI SORSÁRÓL, FELTETT CÉL, HOGY EZT VALAMILYEN FORMÁBAN TOVÁBBVIGYÉK.

A kormány tárgyalt az ukrán gabonabehozatalról is: szeptember 15-én lejár az Európai Bizottság tilalma, ezt mindenképp meg kellene hosszabbítani, ellenkező esetben Magyarországnak kell lépnie nemzeti hatáskörben. „Az ukrán gabonának nem az európai piacokat kellene szétvernie, hanem az afrikai éhezőkön segíteni” – mutatott rá Gulyás Gergely, aki szerint Lengyelország is hasonló lépésre készülhet, amennyiben tényleg megszűnik a tilalom. 

Aggasztók az üzemanyagárak

Gulyás Gergely szerint a kormány tartani tudja ígéretét, és lehet, hogy már októberben, de reálisan legkésőbb novemberben egy számjegyű lehet az infláció, amely jövőre várhatóan a kezelhető kategóriába kerül az előrejelzések szerint, a kormány hat százalékkal számol, a jegybank kevesebbel. Ugyanakkor aggasztó az üzemanyagárak növekedése, de az ukrajnai csővezetékeken keresztül csak jelentősen, ötszörösére emelt tranzitdíjjal lehet behozni jelenleg olajat. A kormány egyébként keres alternatívákat, de ezekről még egy-két évig biztosan nem lesz megállapodás. Egy esetleges újabb hatósági árszabásról Gulyás elmondta: nem lehet kijelenteni, hogy soha többé nem nyúlnának ehhez az eszközhöz, de egyelőre nem merült fel. 

Döntés született a napelemesekről

A kormány döntése értelmében csak azokra vonatkozik majd a havi szaldóelszámolás, akik a szeptemberi határidő után adták be igényüket a kiépítésre. Akik korábban nyújtották be, azoknál maradhat az éves elszámolás tíz évig.

Bízunk abban, hogy Brüsszel sem fog belekötni

 – tette hozzá Gulyás Gergely. Hozzátette: január elsejével áll helyre a rácsatlakozás lehetősége az ország jelentős részén, azaz megszűnik az eddigi korlátozás, csak kevés területet érint majd továbbra is a korlátozás, ahol a hálózat nincs megfelelő állapotban. Ez nagyjából hét százalék lehet a miniszter szerint. 

Uniós pénzek: novemberben jöhet a döntés

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: már régen meg kellett volna érkezniük az uniós forrásoknak, a kormány ehhez már mindent megtett, a feltételeket teljesítették, a bizottságnak készre jelentették. A bizottságnak novemberig kell döntenie ebben az ügyben. A kormány abban bízik, hogy már nem kell további lépéseket tenni a forrásokért.

Elbukhat a svéd NATO-csatlakozás?

Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt mondta, ha valóban igaz az a hír, hogy Svédországban állami iskolában arról mutatnak kisfilmeket, hogy Magyarországon romlik a demokrácia, akkor meg fogja kérni Kocsis Máté Fidesz-frakció-vezetőt, gondolják meg még egyszer, hogy a parlament ratifikálja-e a svéd NATO-csatlakozást.

Decemberig nem változnak a gázárak

Gulyás Gergely szerint jó hír, hogy decemberig nem kell változtatni az átlag alatti fogyasztásra vonatkozó energiaárakon, ezeket december 31-ig biztosan fenntartják. Ha ugyanis piaci árképzést vezetnének be, akkor a rezsicsökkentett árakat rögtön a többszörösükre kellene emelni.

Szeptember végéig dől el, mennyivel nőnek a nyugdíjak

Ha 15 százaléknál magasabb lesz az infláció, akkor lesz nyugdíjkorrekció még az idei évben. Ennek mértékéről szeptember végéig dönt majd a kormány – mondta Gulyás Gergely. Egy másik kérdésre kitérve elárulta: Orbán Viktor októberben Kínába látogat majd, hasonlóan a francia elnökhöz.

Várják az ukrán lépéseket

Az ukrán nyelvtörvényre vonatkozó hírekkel kapcsolatban Gulyás Gergely az Index kérdésére elmondta: amikor Novák Katalin találkozott Volodimir Zelenszkijjel, akkor ez volt az egyik téma. A szavak szintjén jobban állnak, mint korábban, de a szavak kevesek, csak azt tartják megnyugtató megoldásnak, ha Ukrajna valóban egyezségre jut Magyarországgal a helyzet helyreállításában.

Ha megegyezésre tudunk jutni, és a jogszabály hatályba lép, akkor örülünk

– tette hozzá Gulyás. A nagy port kavart orosz tankkönyvvel kapcsolatban Gulyás kiemelte: üdvözlik az orosz elnök szavait. Mint ismert: Vlagyimir Putyin azt mondta, hiba volt tankokat küldeni Budapestre 1956-ban.

A budapesti repülőtérhez Kínának semmi köze

Ezt Gulyás szintén lapunk kérdésére emelte ki. Hozzátette: a reptér eladása nagy hiba volt, felidézte Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc 2005-ös vitáját, amikor a Fidesz elnöke arra kérte az akkori kormányfőt, hogy ne herdálja el a nemzeti vagyont. A mostani visszavásárlásról egyelőre részleteket nem tudott a miniszter mondani, de annyit elárult, hogy közel állnak ahhoz, hogy „jó hírt jelentsenek be”. 

Későbbi kérdésre hozzátette: a reptér megvásárlása a hiányt nem növeli, az államadósságot viszont elképzelhető, hogy igen.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére