Bölöni Roland: a bajnoki rajtra minden összeáll

SzR • 2015. augusztus 18., kedd •
A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata Kozármislenyben mindegyik mérkőzését elvesztette, de a tornán sokkal fontosabb volt, hogy játékkal hasznosuljon az eddig elvégzett fizikai és erőnléti edzés.
Bölöni Roland: a bajnoki rajtra minden összeáll

A lányok a Kozármisleny elleni 28:29-es mérkőzésen végig jobban kézilabdáztak a hazai csapatnál, akik a végjátékban fordítani tudtak. A Kecskemét és a Kispest elleni mérkőzések egyértelműek voltak, ekkor nem sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, s a fáradság is szerepet játszott az ott nyújtott teljesítményekben. Az eddigi edzőmérkőzések tapasztalatairól Bölöni Roland vezetőedző alkotott véleményt.

A lejátszott öt felkészülési mérkőzés után elmondhatom, hogy jó úton haladunk. Mindegyik ellenfelünk az NB1/B topcsapatai közül való volt, akiknek a játékos kerete komplettebb, mint a miénk, de képesek vagyunk velük felvenni még így is a versenyt. A sérültjeink szépen gyógyulnak, Győrffy Réka már a következő felkészülési tornán, Nagyatádon pályára léphet, Jámbor Réka, és Szecsődi Vivien a bajnoki rajtra lehetnek alkalmasak a kézilabdára. Az utánpótlásból csatlakozó játékosaink, Csire Fanni, Cser Dóra, Csépke Dominika, és Szovák Viktória szintén nagyon jól edzettek, de nekik még szokni kell a játék tempóját, az agresszivitást, és a taktikai elemek elsajátítása sem megy egyik pillanatról a másikra. Az új szerzeményeink beillesztése a csapatba szépen halad, hasznos tagjai lehetnek céljaink eléréséhez. A következő 4-5 hét a taktikai elemek csiszolásáról fog szólni, hogy a bajnoki rajtra minden összeálljon – összegzett Bölöni Roland. 

A szombathelyi lányok az ünnepi hosszú hétvégén Nagyatádon lépnek pályára, majd szeptember elején a Kecskemét együttesét látják vendégül.

 

közösség

további frisss

lap tetejére