Az EU ajánlata az embereknek: mossunk és fürödjünk kevesebbet

• 2022. május 23., hétfő •
Egész Európában elszabadultak az árak az elmúlt hónapokban, elemzők szerint eközben Brüsszel sokszor egészen elképesztő spórolási ötletekkel áll elő. Ilyen volt az például, amikor a bizottság alelnöke azt javasolta, hogy mosás helyett inkább szellőztessük ki a ruhákat. Most Hollandiában okozott felháborodást, hogy a kormány előírná, hogy gázbojlerek helyett a háromszor drágább hőszivattyúkat kell megvenni, ha valaki fűteni akar – idézi az M1 Híradóját a Híradó.hu.
Az EU ajánlata az embereknek: mossunk és fürödjünk kevesebbet

Az árusok szerint a londoni piacokon is észrevehetően megváltoztak a vásárlási szokások, miután az infláció negyven éve nem volt olyan magas, mint most. Hiába a sok hal, gyümölcs és zöldség, az emberek elsétálnak a pultok mellett.

Ezt nem fogjuk túlélni. A semmiért dolgozunk. Az emberek nagy, drága bevásárlást már nem engedhetnek meg maguknak. Minden megdrágult, van, ami a duplájára. Nehéz idők ezek

– mondta egy halárus.

A kereskedők szerint az emberek csak azt veszik meg, amire elengedhetetlenül szükségük van.

Meg kell változtatnom a szokásaimat, olyan magas az infláció, hogy már nem élhetük úgy, mint korábban. Dolgozom, fizetem a rezsit, de erre sok pénz megy el, és az elmúlt két hónapban már megéreztem, hogy nem tart ki a pénzem a hónap végéig

– nyilítkozta egy kétgyermekes családanya.

A Financial Times szerint a brit háztartások csaknem fele nagyon nehéz tél elé néz, mert nem tudják majd kifizetni a villany- és gázszámláikat.

De nemcsak az Európai Unión kívüli Egyesült Királyságban vált az élet rendkívül nehézzé az energiaárak drasztikus emelkedése és az infláció miatt, az EU-ban is történelmi rekordokat döntenek az áram-, gáz- és üzemanyag költségek – emlékeztet a Híradó.hu.

Az Origó szerint

  • Írországban 45
  • Luxemburgban 41
  • Belgiumban 26

százalékkal nőttek a rezsiköltségek. Hollandiában még ennél is magasabb – 86 százalékos – volt a drágulás, de elszálltak az árak a balti-államokban is.

Németországban 1981-ben volt olyan magas az infláció mint most, az olajárak akkor az Irán és Irak közötti háború miatt emelkedtek. A romló helyzet miatt most már sokan adományboltokban veszik meg a legszükségesebb élelmiszereket.

Egyre többen jönnek, de nem az ukrajnai háború miatt, hanem az élelmiszerárak növekedése miatt. Egyre nagyobb aggodalommal tölt ez el itt mindenkit

– mondta az egyik német adománybolt vezetője.

Spórolást, az életvitel drasztikus megváltoztatását és új, a meglévőnél drágább fűtési módszereket kényszerítene Brüsszel az emberekre azért, hogy minél előbb megszabaduljanak az orosz energiafüggőségtől.

„Minél önállóbb Európa, annál függetlenebb Oroszországtól” – mondta múlt héten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután Belgium, Németország, Hollandia és Dánia ígéretet tett egy közös, 150 gigawatt teljesítményű szélerőmű létrehozására. A beruházás több száz milliárd euróba kerülne, és egyelőre nem világos, ki állná a beruházás csillagászati árát.

Közben a holland kormány máris azt javasolja, hogy a háztartások már 2026-ig térjenek át speciális hőszivattyúk alkalmazására. Ez háromszor annyiba kerül, mint a hagyományos gázbojler ára – több mint 2,3 millió forint.

A holland politikushoz, Frans Timmermanshoz, az Európai Bizottság baloldali alelnökéhez köthető az egyik legvadabb lakossági spórolási ötlet is. Szerinte ugyanis nem kell azonnal kimosni a piszkos ruhát, elég, ha az emberek inkább kiszellőztetik.

Miközben egyre több helyen követelik, hogy szülessen közös uniós döntés az energia- és az élelmiszerárak visszaszorítására, az Európai Unió arra kéri polgárait, hogy az orosz energiahordozóktól való függőség csökkentése érdekében

fürödjenek kevesebbet, ritkábban  használják autóikat, vezessenek lassabban, az autókban ne kapcsolják be a klímát, utazzanak vonattal repülő helyett és kapcsolják ki a légkondicionálást.

Felmerült az is, hogy előírnák: legfeljebb 18 fokra lehetne fűteni az épületeket – sorolja az EU hajmeresztő ötleteit a Híradó.hu.

közösség

további frisss

lap tetejére