Antall-idézettel vágott vissza a Horthy-kérdésben Lázár János (VIDEÓ)

• 2023. szeptember 07., csütörtök •
„Még mindig Horthy Miklósról. Indulatok helyett” – tette hozzá a miniszter.
Antall-idézettel vágott vissza a Horthy-kérdésben Lázár János (VIDEÓ)

Az egész magyar politikai élet felkapta a fejét arra, amikor Lázár János Kenderesen kijelentette, hogy „Horthy három dolog: kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona”. Erre aztán a főrabbi Horthy-idézetekkel válaszolt, s azóta szinte mindenki kinyilvánította a magáét az ügyben. Még Pressman is, akinek az jutott eszébe, hogy „Orbán” - olvasható a Mandineren.

Most Lázár János egy régi Antall József interjút osztott meg, amihez hozzáfűzte:

„Még mindig Horthy Miklósról. Indulatok helyett.”

Az interjúban Antall összefoglalta, „Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom, aki teljes joggal és teljes erkölcsi alappal rendelkezhetett úgy, hogy hazai földben kíván nyugodni. Horthy Miklós történelmi és politikai szerepének a megítélése, az nem csak a történészek feladata, hanem a nemzet folytonosságában és nemzet tudatában is tisztességgel el kell helyezni”.

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére