Amputáció várhat a német klímaaktivistákra

• 2023. július 18., kedd •
Nem volt jó ötlet az ipari ragasztó és a beton keverése.
Amputáció várhat a német klímaaktivistákra

Folytatódott a német klímavédő fiatal aktivisták által figyelemfelhívó akciósorozata. Az „Utolsó generáció” csoport klímaaktivistái Hamburgban és Düsseldorfban csütörtökön egy merész tiltakozó akció keretében beton és epoxigyanta keverékével a helyi repülőtér kifutópályára ragasztották a kezüket - írja a Mandiner.

A szélsőséges aktivisták az ellen tiltakoztak, amiért a hatóságok nem tesznek semmit az éghajlatváltozással kapcsolatban, szimbolikusan feláldozva saját kezüket, hogy kifejezzék felháborodásukat. Akciójuk súlyos késéseket és káoszt okozott. Azóta kiderült, hogy az aktivisták tiltakozása nem is annyira csak szimbolikus volt, mivel kiderült,

az építőiparban használt ragasztótól lehet csak az amputáció tudja megszabadítani az aktivistákat.

Hasonló eset történt már korábban Berlinben is, azoknak az aktivistáknak még szerencséjük volt, hiszen nem került sor amputációra. Az ellentmondásos tevékenységű „Utolsó Generáció” nevű aktivista szervezet követelései között szerepel egy átfogó cselekvési terv a kibocsátási célok elérésére, valamint egy társadalmi tanács létrehozása, amelynek feladata a fosszilis tüzelőanyagok 2030-ig történő kivezetése lenne. Azt állítják, hogy a kormányok közömbösek követeléseik iránt, és nem hajtottak végre hatékony intézkedéseket az éghajlati válság kezelésére. A csoportnak az is szúrja a szemét, hogy egyre többen választják a légi közlekedést és az ezzel járó szén-dioxid kibocsátást. 

A ragasztós akció a közösségi média tetszését sem nyerte el egyöntetűen, ahogy az egyik felhasználó fogalmazott: „Kedves gyerekek, vannak más módszerek is a tiltakozásra, és ez sokkal humánusabb önmagunkkal és a világgal szemben. A legjobb módja, hogy kimutassátok a gyötrődéseteket, ha minden nap elültettek 10 fát!”. Míg egy másik felhasználó azt írta:

„Tényleg azt hiszik, hogy a Föld vagy az emberi faj egy nap alatt elpusztul, ha a szén-dioxid-kibocsátást nem szabályozzák?”,

A páros szándékait nehéz meghatározni, ugyanakkor az valószínű, hogy még jó ideig a címlapokon fognak szerepelni. Persze, hogy megéri-e amputáltatni egy kezet két hét figyelemért, erősen kérdéses. Az viszont biztos, hogy ettől aligha fog csökkenni a károsanyag-kibocsátás. Egy előnye ugyanakkor volt a klímaaktivisták mostani akciójának: egy műkincsnek sem lett baja. 

Nyitókép: Bodo Marks / dpa Picture-Alliance via AFP
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére