A megfúrt budapesti olimpiára hivatkozva nyert tízmilliókat Cseh Katalin

origo.hu • 2021. július 27., kedd •
Napokig azt hittük, hogy az Anonymous-videóban azért nevezték kétszínűnek Cseh Katalint, mert miközben a közvélemény az elmúlt években ellenzéki politikusként ismerte meg, az általa vezetett cég 2013 és 2016 között több mint 79 millió forint értékben nyert közbeszerzést az akkor még fideszes vezetésű Ferencvárostól. Anonymous vasárnapi videóját látva azonban a Demokrata kutatni kezdett, nem is hiába: megdöbbentő részletekre bukkantak a Cseh család cégének 68 millió forintos uniós pályázata kapcsán.
A megfúrt budapesti olimpiára hivatkozva nyert tízmilliókat Cseh Katalin

Ebből világosan kiderült, hogy a cég egy olyan pályázaton indult, amivel a budapesti olimpiai pályázatot népszerűsítették volna, ráadásul a pályázatot, szemben az eddigi állításaival, konkrétan Cseh Katalin írta alá. Cseh később a budapesti olimpiai pályázat ellen kampányolt.

Bár a Momentum 2017-ben, az álomgyilkosság kapcsán vált országosan ismertté, egyesületként már 2015-ben létezett. Az alapítók közé tartozott Cseh Katalin is, aki nem csupán aktív részese volt az olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja: máig látható a Magyar Távirati Iroda archívumában az a fotó, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor Szabó Tímea társelnök átadja a Párbeszéd által gyűjtött aláírásokat Cseh Katalinnak a Nyugati téri aluljáróban.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő (j2) és Gergely László, a PM aktivistája (j) átadja a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak és Benke Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistáinak a Nyugati téri aluljáróban 2017. február 16-án FORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA

Cseh 2013-2018 között állt a cég élén

Bár a párttá alakulás utáni első Momentum-elnökségbe még nem került be, néhány hónappal később, 2017 augusztusában már beválasztották. A szervezet közleményében akkor azt írta, Cseh Katalin „az elmúlt fél évben a Momentum egészségügyi programján dolgozott, emellett a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítését segítette".

CSEH KATALIN TEHÁT OLIMPIAELLENES AKTIVISTÁBÓL 2017-BEN MÁR EGYÉRTELMŰEN POLITIKAI SZEREPLŐVÉ VÁLT, ARRÓL VISZONT A KÖZELMÚLTIG VISZONYLAG KEVESET TUDTUNK, HOGY MIT CSINÁLT, AMIKOR NEM POLITIZÁLT. 

Nos, mint azt a Bennfentes.net múlt kedden megírta: ekkor már évek óta ő vezette az édesapja, Cseh Tibor által 2010-ben alapított Pannónia Nyomda Kft.-t. Egészen pontosan 2013. január 25-től 2018. január 10-ig volt a cég ügyvezetője – még azután is jó ideig, hogy a Momentum elnökségi tagja lett. Az oknyomozó portál arról is írt, hogy ebben az időszakban, a nemzetközi politikai kapcsolatok építésében is aktív Cseh Katalin vezetése idején indulhattak a céggel azon az európai uniós pályázaton is, amelyen több mint 68 millió forint támogatást nyertek egy hologramos technológia kifejlesztésére.

Az olimpia népszerűsítése érdekében is fellépett Cseh cége

Miután azonban Anonymous legújabb, immár harmadik, Bennfentes.net-nek eljuttatott videójában arra tett utalást, hogy érdemes alaposabban megnézni az uniós pályázatokat. 

A 68.126.864 forintos támogatást elnyerő, Hologram alkalmazása építőipari beruházások tervezési, megvalósítási és értékesítési folyamatában megnevezésű projekt összefoglalójának elolvasásával kezdték.

„Társaságunk alapvető célja a piacon még nem lévő szolgáltatás és termék kifejlesztése és piacra vezetése" – kezdődött a szöveg, amely ezután hosszan és részletesen taglalta a holografikus megjelenítésben rejlő előnyöket és lehetőségeket. Valahol a hosszú összefoglaló közepénél aztán meglepő szakaszra bukkantak.

„Az első szakmai részfeladat az értékesítést, eladást vagy bérbeadást elősegítő területi egységek, terek és területek holografikus megjelenítése. A hologram mint marketingeszköz alkalmazása jelen fázisban, a nagy költségvetéssel kivitelezett beruházások esetében az előértékesítés vagy távolsági értékesítés területén nagy hatást fog gyakorolni a piacra. Ne felejtsük el, hogy egy nagyberuházás költségvetésében szinte elhanyagolható költséggel bír, ugyanakkor a döntéshozókra gyakorolt hatása óriási lehet. 

DÖNTÉSHOZÓNAK TEKINTJÜK EGY INGATLAN BERUHÁZÓJÁT, LAKÁS VÁSÁRLÓJÁT, EGY TERÜLET BÉRLŐJÉT, DE ESETÜNKBEN EGY TERVEZETT NAGYBERUHÁZÁS (PL: 2024-ES MAGYARORSZÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOK PÁLYÁZATI ANYAGÁBAN A HELYSZÍNEK SZÍNES HOLOGRAFIKUS MEGJELENÍTÉSE) MEGVALÓSÍTÁSÁNAK DÖNTÉSHOZÓIT ÉS RÉSZTVEVŐIT IS, MELY A PÉLDÁNÁL MARADVA NEMZETGAZDASÁGI SZINTŰ DÖNTÉS IS LEHET."

Nem tévedés: a Cseh Katalin által vezetett cég tehát uniós támogatásra pályázott egy olyan projekttel, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat.

FORRÁS: DEMOKRATA.HU

Cseh személyesen írta alá az olimpiai pályázatot

Mielőtt a momentumos politikus újra megpróbálná elővenni az „én akkor már lemondtam"-kártyát, ahogyan azt a botrány kirobbanásakor tette, utánanéztek a dátumoknak is. Bár a támogatási szerződést már valóban utódja, Halász Gábor írta alá 2018-ban, a pályázatot még 

CSEH KATALIN ÜGYVEZETÉSE IDEJÉN, AZ Ő ALÁÍRÁSÁVAL NYÚJTOTTÁK BE 2016. JÚLIUS 8-ÁN, 

majd a cég 2016. november 22-ig teljesítette a hiánypótlást, a jogosultsági döntés pedig ezek után 2016 decemberében született meg. (Alig egy hónappal azelőtt, hogy elindult az olimpiaellenes aláírásgyűjtés...) Mivel a felhívásra közel hétszáz pályázat érkezett, az állami projektértékelés így csak 2017 augusztusában zárult le, de még ekkor is Cseh Katalin volt a Pannónia Nyomda ügyvezetője.

Úgyhogy bár az értékelés irányító hatóság általi lezárására, a támogatói döntés jóváhagyására és a támogatói szerződés aláírására csak az ügyvezetői tisztségről való lemondása után került sor, annak a pályázatnak benyújtása, ami egyebek mellett a budapesti olimpiarendezés elősegítésére hivatkozik, az olimpiarendezés ellen közben aláírásokat gyűjtő Cseh Katalin nevéhez fűződik.

VAJON MOMENTUMOS TÁRSAI TUDTAK ERRŐL? 

Mindenesetre egyre tisztább a kép. Mert mit is ígért a Bennfenteshez eljuttatott első videójában Anonymous? Hogy lebuktat egy olyan politikust, „aki kétszínű volt, aki úgy csinált, mintha egy lenne közülünk, közben pedig játszik ide is, oda is".

Fekete-Győr András, a párt elnöke egyelőre még kitart Cseh mellett FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Így dagad egyre nagyobbra Cseh Katalin botránya

Mint ismert, július 18-án, majd másnap, hétfőn egy-egy Anonymous-videó érkezett a Bennfentes.net szerkesztőségébe. A felvételen szereplő, elváltoztatott hangú álarcos alak lebuktatást ígért, de második videójában is csak annyit árult el, hogy 4,5 milliárd forintnyi európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert egy kétszínű politikus cége és a „haveri cégek".

Az oknyomozó portál később arra jutott: Cseh Katalinról és az édesapja által alapított Pannónia Nyomda Kft.-ről lehet szó.

A Bennfentes hozzátette: ez a cég jelenleg Halász Gábor ügyvezetése alatt áll, azonban 2013 májusától 2018 januárjáig az azóta a Momentum színeiben politizáló Cseh Katalin vezette.

Később a PestiSrácok.hu szövevényes céghálóra, az Origo gyanús közbeszerzési összejátszásokra bukkant. Az Origo cikke nyomán vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal is.

Bohár Dániel, a Pesti TV riportere közösségi oldalára feltöltött videójában arra is felhívta a figyelmet, hogy Cseh Katalin „elég jól eléldegélt" a nyomdából, ugyanis évek óta átlagosan 600 millió forintos éves árbevételt könyveltek el, „az már más kérdés, hogy a NAV tíz alkalommal is végrehajtást rendelt el a cég ellen".

közösség

további frisss

lap tetejére