A MÁV bejelentette: augusztustól tíz vasútvonalon nem járnak a vonatok

• 2023. július 22., szombat •
Több regionális vasútvonalon buszokkal lehet majd csak közlekedni. Erre azért van szükség, mert nincs elég munkaerő a MÁV-nál.
A MÁV bejelentette: augusztustól tíz vasútvonalon nem járnak a vonatok

Augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszok közlekednek

– közölte a MÁV-Volán csoport. Mindez azt jelenti, hogy további intézkedésig itt vonat helyett buszokkal szolgálják ki az utasokat.

Azt ígérték, hogy az érintett mellékvonalakon korszerű, légkondicionált autóbuszok pótolnak majd. Az állami vasút szerint így kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb utazás válik lehetővé. Azt is megjegyezték, hogy ez a változás példa arra is, hogy a MÁV és a Volánbusz egyesítésével létrejött vállalatcsoport hogyan tud „a szinergiákra építve versenyképes megoldást kínálni egy-egy térség közösségi közlekedésére még a jelenlegi kihívások közepette is” - írja a Világgazdaság.

Milyen vonalakon nem járnak augusztustól a vonatok?

Az érintett mellékvonalak:

  • 89 sz. (Miskolc-Tiszai―)Nyékládháza―Tiszaújváros,
  • 114 sz. (Fehérgyarmat―)Kocsord alsó―Csenger,
  • 121 sz. Újszeged―Mezőhegyes,
  • 125 sz. Mezőhegyes―Battonya,
  • 38 sz. Somogyszob―Nagyatád,
  • 47 sz. (Dombóvár―)Godisa―Komló,
  • 78 sz. Balassagyarmat―Ipolytarnóc,
  • 98 sz. Abaújszántó―Hidasnémeti,
  • 103 sz. Karcag―Tiszafüred,
  • 146 sz. Lakitelek―Kunszentmárton(―Szentes).

Az új közlekedési rendről és a további gyakorlati tudnivalókról a vasúttársaság hamarosan részletes tájékoztatást ad.

Miért nem járnak a vonatok tíz vonalon?

A bezárt, pontosabban felfüggesztett mellékvonalakon ugyan Bz-motorvonatok közlekednek, de a cég kiemelte: az intézkedés nincs összefüggésben a hodászi Bz-balesettel, a módváltás tervezése már korábban elindult. A Bz-flotta valóban elöregedett, ami gyakran vezet a járművek meghibásodáshoz, ugyanakkor – a hodászi balesetet okozó – kiegyenlítőtartály meghibásodása nem magyarázható a járművek életkorával. „Ennek a – járművek koránál fiatalabb, többször cserélt és rendszeresen ellenőrzött – alkatrésznek a meghibásodása olyannyira ritka, hogy a magyar vasúttársaság rendszerváltozás utáni történetéből nincs is rá adat. A hiba okának feltárása alapos vizsgálatot igényel, amely jelenleg is zajlik. Amint a szakemberek eredményre jutnak, arról haladéktalanul tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – fogalmazott a MÁV.

Hozzátette, hogy az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését hangsúlyosan nem az utasbiztonsággal kapcsolatos kérdések indokolják, 

hanem a jármű- és személyzethiány,

amelynek enyhítésére a MÁV-Volán csoport folyamatosan toboroz, és várja a belépő munkaerőt.

Túlvállalta magát a MÁV?

A MÁV arról is írt, hogy „a közlekedéspolitikáért felelős korábbi vezetés által” 2022 decemberében elrendelt teljesítménytöbblet mértéke elérte a 3,5 millió vonatkilométert. A vasúttársaság jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy 

ilyen mértékű szolgáltatásbővítés mind a járműállomány, mind a humán erőforrás (mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) oldalról kockázatot hordoz.

Mindezt az ukrajnai háború okozta alkatrészhiány csak tovább súlyosbította, így mára a vállalatcsoport munkatársainak megfeszített, összehangolt munkájára és minden szakmai tapasztalatára szükség van ahhoz, hogy a vasúttársaság nap mint nap teljesíteni tudja közszolgáltatási feladatait. Az augusztus elsejétől további intézkedésig bevezetett „közlekedésimód-váltás” rövid távon képes valamelyest enyhíteni a regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt. „Ugyanakkor hosszú távon a MÁV-Start által kidolgozott járműstratégiában foglaltak megvalósítására van szükség ahhoz, hogy Magyarország közösségi közlekedése biztosan és versenyképes minőségben kiszolgálható legyen” – írta a vasúttársaság.

Forrás: vg.u
Fotó: AFP

közösség

további frisss

lap tetejére