85 éves lett a legismertebb magyar táncdalénekes, Korda György

• 2024. január 04., csütörtök •
Ki ne ismerné a Reptér című dalt Korda György és felesége, Balázs Klári előadásában. A ma 85 éves Korda György több évtizedes pályája alatt tucatnyi dalt vitt sikerre, de szerepelt filmekben és a póker nagy rajongója.
85 éves lett a legismertebb magyar táncdalénekes, Korda György

A sikertelen főiskolai felvételi után az énekléssel próbálkozott

1939-ben született Budapesten Klein György néven. A második világháború végén, a vészkorszak alatt apja és két nagynénje megjárta a koncentrációs tábort, ő édesanyjával egy Pozsonyi úti védett házban élte túl az üldöztetést. Vegyipari technikumot végzett, az érettségi után – édesapja javaslatára már Korda Györgyként – a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán kiesett. Ezután a Budafoki úti Kábel- és Sodronykötélgyárban dolgozott, szülei pedig, felismerve, hogy fiuknak az énekéssel kell foglalkoznia, beíratták a korszak egyik legismertebb énektanárához, Vécsey Ernőhöz.

A siker kulcsa: Szeretni kell

Először 1958-ban lépett színpadra, ezt követően gyorsan ívelt felfelé a pályája, rendszeresen szerepelt többek közt a budapesti Moulin Rouge-ban és a Budagyöngye nevű előkelő szórakozóhelyen Orlay Jenő Chappy zenekarával. Első országos sikerét 1960-ban Nádas Gábor–Fülöp Kálmán Szeretni kell című dalával aratta, a hatvanas évek második felében már ő volt az ország egyik legnépszerűbb táncdalénekese. A beatzene térhódítása műfaját ugyan háttérbe szorította, de pályafutása nem tört meg. Népszerűsége megtartásában, sőt növelésében sokat jelentett, hogy 1967-től rendszeres fellépője volt a televízió Táncdalfesztiváljának, a Magyar Rádió által rendezett Tessék választani! és Made in Hungary versenyeknek. Ezeken olyan dalokat énekelt el, mint a Visszatérek én, Bocsánat, hogyha kérdem, Ma éjjel, Aki melletted él, Emlékezni rád, s több alkalommal nyert előadói és közönségdíjat.

A Korda György tiszta, szép hangján előadott érzelmes, nagyívű, hagyományos slágerek sokakat magukkal ragadtak. Bizonyság erre, hogy az 1970 óta megjelent több mint húsz albuma mind aranylemez lett, eladott lemezeinek száma 1990-re elérte a kétmilliót, amiért abban az évben átvehette a gyémántlemezt, 2004-ben pedig a négymillió eladott hanghordozó után a platinalemezt is. A nyolcvanas évek eleje óta feleségével, Balázs Klárival lép fel, első közös lemezük, a Forró éjszakák 1986-ban jelent meg.

Nevéhez olyan ikonikus slágerek fűződnek, mint a Lady Carneval (Karel Gott számának magyar változata), a Reptér, a Fehér galamb, a Gyöngéden ölelj át, a Lady N, a Mamma Mia, a Time to Say Goodbye – Andrea Bocelli és Sarah Brightman duettjét Balázs Klárival adta elő. A magyar emigráció körében is rendkívül népszerű, több tucatszor hívták vissza Amerikába, Kanadába és Ausztráliába. 

A Reptér a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér nem hivatalos himnusza lett, 2021-ben Ferihegyen forgatták a negyvenéves sláger új videoklipjét.

 Filmekben is feltűnt a táncdalénekes

Korda György szerepelt egyebek között a 2004-ben nagy sikert aratott Herendi Gábor Magyar vándor című mozijában, 2010-ben pókerjátékost alakított Sas Tamás Szinglik éjszakája című filmjében, 2017-ben pedig a Csupó Gábor rendezte Pappa piában bukkant fel Balázs Klárival együtt. Többször is fellépett a Kamara Varieté színpadán, többek közt a Pesti lemezek, a Kenni vagy nem kenni, az Amikor Pest mesélni kezd című előadásokban.

A kártya bűvöletében

A táncdalénekes kártyaszenvedélye legendás. 

Ötéves volt, amikor nagyapja megtanította ultizni, a hatvanas években művésztársaival römizett és ultizott a Fészek Művészklubban. 

Itt ismerte meg a világbajnok kardvívó Meszéna Miklóst, aki megtanította pókerezni, s a játék szenvedélye, élete része lett. Ő a póker egyik legismertebb magyarországi arca, a kétezres évek eleje óta a Sport TV kommentátora, partnere eleinte Horvát János, majd felesége, Balázs Klári volt. A legendássá vált, szenvedélyes és szórakoztató közvetítésekkel sok emberrel ismertette és szerettette meg a pókert, sokan az ő hatására kezdtek játszani, 2006-ban a Sportcsillagok gálaestjén különdíjat kapott mint a póker televíziós szakkommentátora.

Számos elismerés birtokosa 

Korda György több rangos díj tulajdonosa: 2002-ben Záray Márta–Vámosi János-díjat, 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapott. 2005-ben „nagy népszerűségnek örvendő művészi pályafutása elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2007-ben Artisjus zenei életműdíjas lett, ugyanebben az évben Balázs Klárival együtt az ő kézlenyomata is felkerült a Magyar rockcsillagok falára. 2017-ben Szenes Iván-életműdíjjal, 2018-ban Emberi Hang életműdíjjal jutalmazták feleségével együtt. Tavaly Balázs Klárival közösen megkapták a Mahasz Fonogram életműdíját, s Budapest II. kerületének díszpolgárai lettek. 

Az örökifjú énekes rendre telt ház előtt lép fel, május 11-én Fiatalság & Bolondság születésnapi koncertshow címmel nagyszabású koncertet ad Balázs Klári társaságában a Budapest Arénában.

 

Borítókép: Korda György a Budapest Parkban 2023 tavaszán (Forrás: Korda György és Balázs Klári hivatalos Facebook-oldala)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére