3 ország, 4 klub, 16 csapat: ez lesz a Danube Cup!

hv • 2023. július 26., szerda •
Danube Cup néven új, korosztályos nemzetközi kupasorozat indul októberben- jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyet az SZKKA - HYPO női kézilabda felkészülési mérkőzés előtt (amit azután 37:27 nyert a hazai gárda) tartottak. A vetélkedésben három ország 4 klubja,16 csapata vesz részt.
3 ország, 4 klub, 16 csapat: ez lesz a Danube Cup!

-    Az elmúlt évek során kiváló kapcsolat alakult ki az itt megjelent pozsonyi, a dunaszerdahelyi és bécsi klubok képviselőivel. Úgy gondoltuk, hogy egy határokon átívelő együttműködés keretében most újabb szintet épünk- vezette fel az eseményt Pődör Zoltán az SZKKA elnöke. Eddig is sok meccset játszottunk egymás ellen, több tornán találkoztunk, azután a COVID-járvány egy kicsit visszavetette a találkozásinkat. Most megálmodtunk és meg is valósítunk egy utánpótláskorúaknak szóló kupasorozatot. A célunk egyértelműen az, hogy új élményeket, minőségi meccseket és impulzusokat adjunk a fiatal sportolóknak. Négy korosztályban indítjuk el a tornát: 10,12,13 és 15 évesek fognak egymással megküzdeni. 

Kovács Ferenc a HYPO képviseletében volt jelen:

-    Valóban sok edzőmeccset játszottunk a szombathelyiekkel és a szlovák csaptokkal is. Amikor Pődör úr megkeresett az ötlettel, nagyon megörültem. Alighanem a gyerekeknek ez az új kihívás nagy élmény lesz, és kiváló lehetőség a fejlődésre. Emellett nem elhanyagolható, hogy baráti kapcsolatok is kialakulnak egy idő után a fiatalok között.

Brunczvik Tünde a HC Dunaszerdahelyi AC képviselője is örömét fejezte ki: 

-    Lassan tizenöt éves a kapcsolatunk a szombathelyi klubbal, sok nagy csatát vívtunk egymással. Ennek a most induló kupasorozatnak is nagyon hasznos lesz számunkra, hiszen a magyar kézilabdázás sokkal magasabb szinten áll, mint a szlovák, így sokat tanulhatunk és fejlődhetünk. Annak külön örülök, hogy a torna gyerekeknek lett kitalálva, valószínűleg nagy élmény lesz minden résztvevőnek.

Lubomir Orosz, a pozsonyi kézilabda klub  vezetőedzője elmondta, hogy egyesületük filozófiája hasonló, mint az SZKKA-é. Náluk is az az utánpótlás-nevelés áll a középpontban. Ezért is csatlakoztak szívesen az új, nemzetközi kupasorozathoz.

Dr. Hende Csaba az SZKKA tiszteletbeli elnöke is üdvözölte a kezdeményezést. 

-    Ez a mostani, három országon átívelő együttműködés példaértékűnek számít. A közép-európai barátság jele, amely Szombathelyt felhelyezi az európai kézilabda térképre. Egyelőre még csak egy pici zászlócskával, ám remélem, hogy az elvetett mag hamar szárba szökken, s ki tudja, milyen terebélyes fa válhat belőle.

A Danube Cup nemzetközi utánpótlás kupasorozat októberben rajtol. Három fordulóból áll majd, a végén pedig Pozsony ad otthont a döntőnek és a bronzmeccsnek. A helyszínen megtartották a sorsolást is. A menetrend az alábbi lesz: 

  • 1. forduló: Bratislava-SZKKA, Hypo-HC DAC, Bratislava-Hypo, SZKKA-HC DAC.
  • 2. forduló: Bratislava-HC DAC, SZKKA-Hypo, SZKKA-Bratislava, HC DAC-Hypo.
  • 3. forduló: Hypo-Bratislava, HC DAC-SZKKA, HC DAC-Bratislava, Hypo-SZKKA.
     

közösség

további frisss

lap tetejére