Újra döntős a Falco!

MTI • 2018. június 08., péntek •
Kiélezett párharc lesz, több okból is.

A Falco idén ismét döntőbe jutott, kihívója az a Szolnoki Olaj lesz, amely tizenegyedik döntőjére készül. A nyolcadik bajnoki arany begyűjtésben a címvédő Alba Fehérvárt 3-2-re legyőző Falco Szombathely szeretné megakadályozni. A sárga-feketék tegnap este meghatározó játékosuk – Darrin Govens – nélkül győzték le a kék-fehéreket. A két csapat legutóbbi két összecsapásán - a bajnoki felsőházban - mindkét alkalommal a vendég gárda győzött 1-1 ponttal, míg az alapszakaszban pedig az aktuális házigazda nagyobb különbséggel. De nem csak ez a négy találkozás volt az idei szezonban, hiszen a Fiba Europe Cup csoportküzdelmeiben is egymásra talált az Olaj és a Falco, itt is egyszer-egyszer győztek a felek. És, ha ez nem lenne elég a Magyar Kupa döntőjében is Szolnok-Szombathely párharc volt, melynek végén a Tisza-partiak örülhettek. Vasárnap jön a szezonbéli nyolcadik találkozás, remélhetőleg ezúttal a szombathelyiek győzelmével. A döntő első mérkőzése vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

közösség

további frisss

lap tetejére