Olaszországban szólt a magyar Himnusz, Michelisz Norbert elintézte

• 2024. április 20., szombat •
Lemásolta a tavalyi bombaerős idénykezdetét Michelisz Norbert, és 2023 után idén is időmérős és futamgyőzelemmel indította a szezont a túraautós világsorozatban, a FIA TCR World Tourban. A Hyundai Motorsport magyar autóversenyzője így a tavalyi bajnoki címe után rögtön az első futam végén a dobogó tetején hallgathatta a Himnuszt Olaszországban.
Olaszországban szólt a magyar Himnusz, Michelisz Norbert elintézte

Ott folytatta, ahol abbahagyta. Így is össze lehet foglalni Michelisz Norbert újabb nagyszerű idényrajtját. A TCR World Tour idei első fordulóját Olaszországban, a Róma melletti Vallelunga versenypályán rendezik, ahol Michelisz címvédőkét állt rajthoz, hiszen tavaly Makaóban ő szerezte meg a bajnoki címet egy végletekig kiélezett szezon végén - olvasható a Magyar Nemzeten. Úgy tűnik, nem sok minden változott: tavaly a francia Yann Ehrlacher volt a magyar versenyző egyik legnagyobb riválisa, és most is őt kellett legyőznie az idei első győzelemért.

Michelisz rögtön az időmérőn megmutatta a mezőnynek, hogy ezúttal nem kerül olyan hullámvölgybe, mint az első, 2019-es bajnoki címe után. Akkor, a covidos 2020-as évben karrierje legrosszabb idénye következett címvédőként, mindössze a 13. helyen végzett az év végén. Most viszont a bajnoki cím után Michelisz rögtön megrázta magát, és az idény első időmérőjén győzelmet aratott, a pole pozíciót a Link & Cót vezető Ehrlacher és az argentin, hondás Esteban Guerrieri előtt szerezte meg.

Michelisz: pozícióvesztés, aztán visszaelőzés

Az első futam előtt eső áztatta a pályát, amely azonban már csaknem teljesen felszáradt a rajtra. De nem teljesen. Michelisz ugyan a pole-ból indult, de az ő oldalán maradt még nedves az aszfalt, amit Ehrlacher kihasznált, és lerajtolta. Nem sokáig örülhetett a francia, Michelisz ugyanis a második kör végén a célegyenesre ráfordítót sokkal jobban csinálta meg, így nagyobb sebességgel tudott kigyorsítani, és visszaelőzte riválisát.

Innentől Michelisz nem adta ki a kezéből újra az első helyet, Ehrlacher előtt 1,7 másodperces előnnyel, magabiztos győzelemmel kezdte a TCR World Tour 2024-es idényét. 

Akárcsak tavaly, amikor a portugáliai szezonnyitón aratott időmérős és futamgyőzelmet. Az ott szerzett lendülete akkor kitartott az egész évre. Remélhetőleg ez idén is így lesz, és akkor Michelisz nemcsak Rómába, hanem a világ végére is elviszi a magyar Himnuszt, hiszen a TCR World Tourban idén az első az egyetlen európai hétvégéje, legközelebb május első hétvégéjén már Marokkóban folytatódik a harc.

De előtte még Olaszországban rendeznek egy második futamot vasárnap, amelyen Michelisz a fordított rajtrács miatt a tizedik helyről rajtol majd.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Hyundai Motorsport

közösség

további frisss

lap tetejére