Szétesőben a német koalíció

MTI • 2018. június 18., hétfő •
Továbbra is eltérőek a vélemények migráns-ügyben.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nem akar kormányválságot előidézni Németországban, ennek ellenére kitart a tervezett menekültügyi szigorítások mellett – tudatta vasárnap közzétett nyilatkozatában Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a párt elnöke. Seehofer a menekültügy határigazgatási kérdéseivel kapcsolatban kormányválsággal fenyegető konfliktusba került a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével, Angela Merkel kancellárral. A CSU szerint a szigorítást a közös európai menekültügyi – úgynevezett dublini – rendszer többi résztvevő államától függetlenül kell bevezetni. Angela Merkel és a CDU vezetőinek többsége viszont közös, „európai megoldást” sürget, szerintük egy új menekültügyi rendszer keretében, vagy legalább a migrációs nyomásnak leginkább kitett társországokkal egyeztetve kell megszigorítani a határigazgatást. Addig pedig változatlanul kell hagyni a 2015-ben bevezetett gyakorlatot, amely szerint mindenkit be kell engedni, aki azt mondja, hogy menedéket akar kérni.

közösség

további frisss

lap tetejére