A fizetős belépés ellenére is özönlöttek a turisták Velencébe

• 2024. április 26., péntek •
Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet – közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján.
A fizetős belépés ellenére is özönlöttek a turisták Velencébe

A polgármesteri hivatal adatai szerint a reggel fél kilenctől délután négy óráig tartó fizetős belépés ideje alatt több mint 113 ezren érkeztek Velencébe - írja az Index. Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma – adta hírül az MTI. 

A városba belépők közül több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól.

Közöttük volt az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében. Emellett több mint húszezer dolgozó volt, akik munkavégzés miatt léphettek be a városba. A csütörtöki belépők között tizenháromezer diákot, valamint kétezer velencei lakost, rokonaikat és vendégeiket is regisztrálták. 

VELENCE ÖNKORMÁNYZATA CSÜTÖRTÖKÖN VEZETTE BE A FIZETŐS BELÉPÉSI RENDSZERT.

A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kísérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.

A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak. Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak – közölte a polgármesteri hivatal.

A bevételek nem fedezik Velence fenntartási költségeit

Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és „azt gondoltuk, szükséges lépni”. Kijelentette: tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.

 „Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van” – hangoztatta a városvezető, emlékeztetve, hogy évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.

A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napig lesz érvényben július közepéig. A rendszer érvényes lesz péntektől egészen május 5-ig, majd az összes hétvégén. A kísérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e.

A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer, ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba.

Fotó: Manuel Silvestri / Reuters
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére