A jósnők azt mondták belehal, ha nem fizet

MTI • 2018. január 24., szerda •

Önbíráskodás miatt emeltek vádat két, élettársi kapcsolatban élő férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy "ügyfelüktől" - adta hírül a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

A nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven regisztrálva jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba 2016 szeptemberében egy zalai férfival. Azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy "megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését". A vádlottak szerint ők elvégezték a rontáslevételt, a sértett azonban  ezt nem fizette ki, ezért a két "jósnő" azzal fenyegetőzött, hogy akár az életébe is kerülhet, ha nem fizet. A sorozatos fenyegetés hatására a sértett végül átutalta a már 80 ezer forintra rúgó összeget az elkövetők bankszámlájára, a pénz a nyomozás során sem térült meg. A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza.
 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére