Félrevezeti a szombathelyieket Nemény - állítja a miniszterhelyettes

frisss • 2019. szeptember 11., szerda •
Nemény András baloldali polgármester-jelölt állítása szerint Szombathely közvetlenül fog tudni forrást szerezni az Európai Uniótól. Schanda Tamás, uniós ügyeket felügyelő innovációs és technológiai miniszterhelyettes épp Vas megyében járt, ezért megkérdeztük, hogy mi ennek a valóságalapja.
Félrevezeti a szombathelyieket Nemény - állítja a miniszterhelyettes

A baloldali politikusok javaslata szerint a Kormánytól el kellene venni, és kizárólag az Európai Bizottság kezébe adni a pályázati források elosztásának lehetőségét. Ez amellett, hogy stratégiai hiba lenne, súlyos problémákat is okozna - foglalta össze Schanda Tamás. - Brüsszel messze van innen, Szombathelytől mintegy 1200 kilométerre. Ki hinné azt el, hogy onnan el lehet dönteni, hogy itt mire van szükség, milyen fejlesztéseket kellene megvalósítani - magyarázta a politikus.

- A nemzeti kormány(ok) helyett a brüsszeli bizottságra bízni a pénzeket, az nem csak elvben, hanem a gyakorlatban is önsorsrontás - véli az uniós ügyeket felügyelő miniszterhelyettes. - Hiszen 

az Európai Bizottság most is kezel központi forrásokat. Azonban az általuk szétosztott pénzekből, a 2004 után csatlakozott 13 ország, amely az unió lakosságának több mint 20 százalékát jelenti, kevesebb mint a források 5 százalékát kapta. Ezek között van Magyarország is. 

A fenti javaslat egyik szerzője Gyurcsány Ferenc neje, Dobrev Klára. Róla és vele együtt 

a baloldali polgármester-jelölt Nemény Andrásról ez alapján kijelenthető, hogy szándékosan olyan javaslatokat tesznek, amelyek nem jók a magyar embereknek, és nem jók Magyarországnak.

Hasonló következtetésre jutott az Azonnalinak nyilatkozó bizottsági tisztségviselő is, aki kifejtette:

a következő, 2021-2027-es költségvetési időszakban Bizottság javaslatai „nem irányoznak elő nagyobb váltást az önkormányzatok számára elérhető források tekintetében”.

Schanda Tamás egyúttal emlékeztetett Dobrev Klára azon felvetésére is, mely szerint meg akarja akadályozni a magyar és a közös európai határ megvédéséért Magyarországnak járó források kifizetését. Ez is jól mutatja azt, hogy az ő segítségükkel semmilyen plusz forrásra nem számíthatunk, magyarázta az uniós ügyeket felügyelő miniszterhelyettes. Majd hozzátette, épp ez a tétje az októberi önkormányzati választásoknak, hogy nem csak gyakorlott és alkalmas, hanem felelősen gondolkodó vezető kerüljön Szombathely élére, mint dr. Balázsy Péter, a szemmel láthatóan alkalmatlan baloldali Nemény András helyett.

közösség

további frisss

lap tetejére