Még mindig Vas megyében a legalacsonyabb a munkanélküliség

frisss.hu-Szalai Piroska • 2016. július 20., szerda •
Ezzel az Európai Unió legjobbjai között vagyunk.
Még mindig Vas megyében a legalacsonyabb a munkanélküliség

Vas megyében a 15-64 éves korcsoportbeli nők foglalkoztatási rátája a megyék és a főváros rangsorában az elmúlt évben a legjobb volt. 

2015-ben Vas megye 15-64 éves korcsoportbeli foglalkoztatási rátája 69,7%-ra nőtt, ami a megyék és a főváros rangsorában a legjobb. Mindezt úgy érte el a megye, hogy a férfiaknál a harmadik legjobb rátával bírt, a nők esetében pedig a legjobb lett tavaly. Vas megye az országos átlag feletti mutatókkal rendelkezett a vizsgált időszakban végig, az uniós átlag fölé azonban csupán 2015-ben tudott kerülni. Az elmúlt 5 évbeli javulása magasabb, mint a régió másik két megyéjéé.

A megye női foglalkoztatásának adatait érdemes összehasonlítani az országos valamint az uniós adatokkal, illetve a folyamatokat jobban megérthetjük, ha a Nyugat-dunántúli régiót a szomszédos Burgenlandhoz és az unió egyik legjobb mutatókkal rendelkező régiójához, a Felső-bajorországi régióhoz is mérjük. A szomszédos Burgenland női foglalkoztatási rátáját a múlt évben ugyan még nem érte el, de 1,2%-ra megközelítette. (A férfiakkal együttes mutatója már jobb, mint Burgenlandé.) Felső-Bajorországban még több, mint 10 százalékponttal jobb a nők foglalkoztatási rátája Vas megyénél. 

Munkanélküliség tekintetében mind Vas megye, mind Felső-Bajorország un. teljes foglalkoztatottsággal rendelkező terület, mivel 5% alatti a munkanélküliségi ráta. Ezzel az unió legjobb régiói közt tarthatjuk számon mindkét területet.

közösség

további frisss

lap tetejére