Kalapácsvetés: Gyurátz Réka és Halász Bence is utánpótlás országos bajnok

Szita Róbert - Fotó: frisss.hu • 2017. június 18., vasárnap •
A Dobó SE két fiatal tehetsége a múlt heti felnőtt bajnoki cím után magabiztosan hozta az U23-as aranyérmet is.
Kalapácsvetés: Gyurátz Réka és Halász Bence is utánpótlás országos bajnok

Gyurátz Réka már az első sorozatban elérte a verseny legjobb eredményét, aztán a 2. sorozatban 69.65 méterig jutott, aztán a 3. sorozatban érvénytelen volt a kísérlet, a 4-6. sorozatot pedig kihagyta.  

Réka tehát a 70 métert ostromolja, miután idei legjobb eredményével, 69.90 méterrel rendkívül simán megnyerte a női kalapácsvetést. A 2. helyen az ugyancsak 21 éves, szintén Dobó SE-versenyző, Völgyi Helga végzett 51.78 méterrel. 


Elégedett vagyok és örömmel tölt el az is, hogy tudom, min lehet és kell is még javítanom. Úgy érzem, elkaptam a fonalat, a felnőtt világbajnokság 71 méteres kiküldetési szintjét július 23-ig kell teljesítenem, bízom benne, hogy mihamarabb meglesz és akkor nyugodtan készülhetek tovább – nyilatkozta honlapunknak a Dobó SE 21 esztendős kalapácsvetője.  

Halász Bence is kitűnő formában versenyez, hiszen már május 14-én teljesítette a londoni felnőtt világbajnokságon való részvételre feljogosító 76 méteres szintet, majd Pars Krisztián legyőzve a múlt héten felnőtt országos bajnok lett. Az U23-as bajnokságon mérsékeltebb eredménnyel is simán nyert, a 2. helyen az ARAK UP Akadémia színeiben Pásztor Bence végzett 71.63-mal. 

Sajnos nem volt kedvező időjárás, hűvös volt, a szél is fújt, így be kellett érnem az 1. sorozatban elért 73.55 méteres eredménnyel. Másodszorra 72.56 sikerült, aztán a 3. sorozatban érvénytelen dobás jött, majd ezután már nem is dobtam, nehogy megsérüljek. Megmondom őszintén, hogy kicsit sem pihentünk erre a versenyre, viszont a szerdaira már rápihenek és abban bízom, hogy jobb eredményt sikerül majd elérnem – fogalmazott érdeklődésünkre a 20 esztendős bajnok.  

Június 21-én, szerdán a Németh Pál Emléknapon versenyez majd Gyurátz Réka és Halász Bence. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére