Focimezeket kaptak az állami gondozott fiatalok

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. június 10., péntek •
Sportszerekkel támogatja a Swietelsky-Haladás a szombathelyi gyermekotthon (TEGYESZ) neveltjeiből álló focicsapatot. A 10-12 éves fiatalok – miután megnyerték a régiós előválogatót – június 11-én részt vesznek a „Danone Higgy az Álmaidban Focikupa” elnevezésű rendezvény döntőjében, Budapesten.
Focimezeket kaptak az állami gondozott fiatalok

Mezeket és nadrágokat is kaptak a szombathelyi gyermekotthon (TEGYESZ) neveltjei.  A Swietelsky-Haladás által felajánlott sportszereket pénteken, a Kossuth Lajos utcai haladás ajándékboltban vehette át a csapat edzője. Kocsis Erik köszönetét fejezte ki a támogatásért. 
Nagyon jókor jött a Swietelsky Kft. támogatása, hiszen eddig csak kölcsönkapott és saját ruhában versenyezhettünk, ez most a sajátunk lehet. Reményeim szerint a spanyol márkájú futballmezek és nadrágok is hozzájárulnak a holnapi sikeres szerepléshez. Szeretnénk a döntőbe kerülni és ott győzni akarunk – tette hozzá a szombathelyi TEGYESZ trénere. 

A 10-12 éves, állami gondozott gyerekek egy hete nyerték meg az országos focikupa régiós előválogatóját Szombathelyen. Erről ITT már tudósítottunk, holnap, június 11-én pedig a fővárosba utaznak, ahol a miskolci, pécsi, debreceni, szegedi és budapesti területi forduló győztesével, már az új 12 garnitúra sportmezekben versenyeznek majd együtt a Fáy utcai sportpályán. 

A kupagyőztes csapat ősszel Párizsba utazhat a kezdeményezés nemzetközi döntőjére, ahol találkozhat a program nagykövetével, a franciák világ- és Európa-bajnok középpályásával, Zinedine Zidane-nal is.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére