Emlékeznek, szakítanak és löknek: a súlyemelők is az olimpiára készülnek

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. március 17., csütörtök •
Itt lesz a teljes magyar súlyemelő-válogatott – hangzott el az egykori világrekorder, Tóth Géza emlékére szombaton megrendezendő szombati verseny sajtótájékoztatóján.
Emlékeznek, szakítanak és löknek: a súlyemelők is az olimpiára készülnek

A sportág iránytűje, zászlóshajója lehet a Tóth Géza életműve előtt tisztelgő, immár ötödik alkalommal megrendezendő szombathelyi súlyemelő verseny. Azt gondolom, hogy Tóth Géza emlékének adózni minden esztendőben fontos kötelesség. Az olimpiai ezüstérmes súlyemelő emlékének megőrzése lényeges a város számára, és ezt példázza a januárban alapított Tóth Géza-díj is – hangoztatta Puskás Tivadar polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón.  

Márkus Erzsébet, a Haladás VSE súlyemelőinek edzője a frisss.hu kérdésére elmondta, hogy a szombati versenyen hatvanhatan sorakoznak fel, közöttük a teljes női, valamint Nagy Péter kivételével a teljes férfi válogatott is. A legjobb hazai súlyemelők a tatai edzőtáborból érkeznek, és itt csatlakoznak hozzájuk a Haladás VSE súlyemelő szakosztályának tagjai. 
Az olimpiai kvalifikációra készülve Szombathelyen éremesélyesként indul Bazsó Bianka a 75 kg-osok között, valamint a junior kora ellenére a +75 kg-osok között már a felnőtt EB-n történő részvétel lehetőségét is kiharcoló Gyűrűs Barbara.  

Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezetője a versenyszervezésről elmondta, hogy már 5 éve sem az egykori Savaria Kupa nevének megváltoztatása volt a cél, hanem egyrészt méltó emléket állítani Tóth Gézának, másrészt egy komoly versenyzési lehetőséget biztosítani a hazai súlyemelő szakágnak. 
A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke írt ajánló sorokat a hétvégi versenyhez, ebben pedig a magyar súlyemelést, mint az olimpiai sportágak között a 8. legeredményesebbet, valamint a szombathelyi súlyemelő-iskolát is külön méltatja. Íme az ajánlás...

,,A magyar súlyemelés olimpiai mozgalmunk nyolcadik legsikeresebb sportága. A második világháború után Szombathely volt az egyik fellegvára a sportág fejlesztésének. A város súlyemelősportja nagy múlttal rendelkezik, és jelentős sikereket mondhat magáénak. 1970-ben Szombathely a sportág legsikeresebb Európa-bajnokságát rendezte meg. Tóth Géza a HVSE legeredményesebb versenyzője, aki számos országos csúcsot állított fel és világrekorder is volt. Szombathely életében meghatározó szerepet töltött be. Tóth Géza abban az évtizedben érte el legnagyobb sportsikereit, amely a magyar súlyemelősport aranyidőszak volt. Bő másfél évtizeden át tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. A nevével fémjelzett verseny jó lehetőség a jelen generációjának arra, hogy fejlődjön és bekapcsolódjon a nemzetközi súlyemelősportba.
 
Szombathely városa méltó emléket állítva a nagyszerű sportembernek megalapította a Tóth Géza díjat, amellyel a sportban kiemelkedő eredményeket elérőket ismerik el. Köszönet a szervező Pannonsportnak, hogy ebben a munkában oroszlánrészt vállal."

A neves sportvezető, dr. Aján Tamás noha szeretett volna, de más sportdiplomáciai elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni a versenyen.

Őri Tamás, Tóth Géza unokája az egész család nevében megfogalmazta, hogy ez a verseny méltó emléket állít nagyapja emlékének.  

A verseny napján, szombaton 11 óra 30 perckor az egykori bajnok súlyemelő emléktáblájának megkoszorúzásával, a Tóth Géza téren kezdődik a program, majd a Haladás VSE munkacsarnokának bontási munkálatai miatt már új helyszínen, a Pázmány Péter krt. 28/a alatti egykori iskolában folytatódik az ünnepélyes megnyitóval a rendezvény. 
A versenyre a súlyemelőteremben melegítenek a sportolók, majd délelőtt az ifjúságiak, 13 órától a hölgyek, 16 órától pedig a férfiak versenyeznek a tornacsarnokban. 
A súlyemelő-versenyről a frisss.hu a helyszínről tudósít majd.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére