Akadályhajtás és vadászhajtás, lovas kaszkadőr-bemutató és juhterelés

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté és Hornyák Emőke • 2017. július 28., péntek •
Újra, immár a 11. alkalommal rendezik meg azt a rangos fogathajtó-versenyt, amely a tíz esztendeje autóbalesetben elhunyt Bodorkós József emléke előtt tiszteleg. A július 30-i helyszín idén is Gencsapáti lesz.
Akadályhajtás és vadászhajtás, lovas kaszkadőr-bemutató és juhterelés

Tavaly ITT tudósítottunk az emlékversenyről, mely idén a Bucsui Fogathajó-verseny nevet viseli, főszervezője pedig a hétvégén is Geröly Tibor lesz. Vele beszélgettünk. 

Idén is színvonalas lesz a verseny?
Minden bizonnyal, a ,C’ kategóriás besorolású  sportesemény a fogatosok között a 3. kategóriát jelenti, itt csak az igazi jó barátok indulnak, de bajnoki pontot senki nem szerezhet. A verseny rangját jelzi, hogy idén Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből, de a szlovákiai Felvidékről is megtisztelnek bennünket a fogatosok. A meghívásos rendszerben lebonyolítandó versenyre már több mint 20 fogat, illetve hajtó jelezte részvételét. 

Akadályhajtás és vadászhajtás is szerepel a programban…
Az akadályhajtás a fogathajtás szépsége. A bóják között 20 akadályt állítunk fel, a pályát szintidőn belül kell teljesíteni, minden verőhiba 3 pont levonással jár majd. Amennyiben valaki nem tudja a pályát szintidőn belül hozni, akkor szintén büntetőpont jár.  A vadászhajtásnál pedig csak az idő számít, egy verőhiba 10 másodperc pluszt jelent majd. Az adott pályán a tervek szerint 14-16 akadályt kell minél gyorsabban meghajtani. 

Kiegészítő programokat is terveztek?
Természetesen, terveink szerint Vargyas Vilmos 15-20 perces kaszkadőr-bemutatót tart, Süli Attila pedig kiképzett kutyákkal, gyerekek bevonásával juhtereléssel kápráztatja majd el a közönségünket.     

És nemcsak a versenyek, a szórakoztató programok, hanem az értékes nyeremények miatt is érdemes lesz kilátogatni…
Valóban, a tombolasorsoláson egy póniló lesz a fődíj, de bárányt és rengeteg értékes tárgynyereményt is hazavihetnek a szerencsések.

A szervezők már vasárnap délelőtt mindenkit szeretettel várnak.
 

közösség

további frisss

lap tetejére