Kedves, mosolygós, tehetséges - Bánhegyi Adrienn, az év embere

frisss.hu • 2014. január 16., csütörtök •
Bár személyesen nem, azért telefonon sikerült beszélgetnünk Bánhegyi Adriennel. Az első pillanatban kiderült a fiatal kötélugróról: élmény lesz vele interjút készíteni. Kedves, mosolygós hangú, és tehetséges. Bánhegyi Adrienn belopta magát a szombathelyiek szívébe, 2988 szavazattal lett az Év Embere a frisss.hu szavazásán.
Kedves, mosolygós, tehetséges - Bánhegyi Adrienn, az év embere

Váratlanul érte Bánhegyi Adriennt már a jelölése is, hogy olyan nagy nevek mellett indulhat az Év Embere címért, mint például Kálmán Olga, az ATV riportere, Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója - akik a dobogó második és harmadik helyén végeztek a voksoláson. A sportoló kiemelte: így még nagyobb érdem számára a győzelem. Hozzátette, győzelme azt is jelenti, hogy a szavazók nagy része a sport, a kötélugrás mellett tette le a voksát.

A siker egyik záloga Bánhegyi Adrienn szerint az a videó, amin Adrienn Budapest nevezetességeinél hajtja a kötelet, a felvétellel egyébként Magyarország és a sportág népszerűsítése volt a célja a készítőknek. A kötélugró elmondta azt is, sok időt töltött korábban Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának hallgatója volt, röplabdázott, és számos sporteseményen is részt vett.

Tehetségét a Cirque du Soleil is felfedezte, és a társulat tagjaként ugróköteles előadásával megfordult New Yorkban és számos észak-amerikai városban is. Az utóbbi hónapokat azonban nem a tengerentúlon, hanem Németországban töltötte egy varietészínházban. Bánhegyi Adrienn elmondta: az európai kitérő után ismét az Egyesült Államokba utazik, ismét a Nagy Alma, New York várja, majd a Cirque du Soleil-jel Floridában, Orlandóban kápráztatják el műsorukkal a közöséget. Nemcsak edzések és szereplések sora, hanem új kihívás is vár a tehetséges kötélugróra: a Cirque du Soleil egyik előadásában az ugróköteles szám koreográfiáját készíti el. Adrienn portálunknak elmondta: most először bízták meg azzal, hogy a sajátján kívül más műsor mozgástervét is elkészítse. "Ez egy új dolog számomra, eddig többnyire a saját előadásaimon dolgoztam. Nagyon rangos felkérés is, hiszen neves egykori olimpikonok, világbajnokok alkotják a csapat nagy részét az Orlandóban, a Disney Worldben játszódó műsorban." - tette hozzá a sportoló.

Ami a honvágyat illeti, Bánhegyi Adriennre idén is többnyire külföldi fellépések várnak, de februárban, floridai programja után szeretne hazajönni, Szombathelyre. A kötélugró elárulta, még nem döntötte el, mikor tér vissza Magyarországra, de az állandó utazás után egyre inkább hazahúz a szíve.

(fotó: life.hu)

 

közösség

további frisss

lap tetejére