Utószezon: még több magyar készül Horvátországba az ősszel

• 2023. augusztus 19., szombat •
Nem csökken a horvátországi magyar turistaáradat, sőt, a főszezon 15-16 százalékos forgalomnövekedésére még rátett az augusztus, amikor a tavalyinál már 20 százalékkal több, honfitársunk által eltöltött vendégéjszakát jeleztek a tengerparti szálláshelyeken. Szeptemberre még nagyobb lehet az időarányos többlet, a mérsékeltebb utószezonárak mágnesként hatnak ránk. A szomszédban is a nyári szezon meghosszabbításán, az őszi, téli, tavaszi vendégforgalom növelésén dolgoznak – úgy tűnik, sikerrel.
Utószezon: még több magyar készül Horvátországba az ősszel

Augusztusban, vagyis a hónap első napjától kezdve 17-ével bezárólag 134 ezer magyar turista 780 ezer vendégéjszakát töltött el Horvátországban, ami 18 százalékkal több vendéget és 20 százalékkal több vendégéjszakát jelent, mint tavaly – tudta meg a Világgazdaság  Horváth Mirától, a Horvát Idegenforgalmi Közösség főmunkatársától - írja a Világgazdaság.

Idén már a hetedik legfontosabb küldő ország lett Magyarország a horvát turizmus számára. 

Januártól augusztus 17-ig 540 ezer magyar 2,6 millió vendégéjszakával járult hozzá a várhatóan rekordot döntő horvát idegenforgalomhoz, ami esetünkben 17 százalékos vendégszám- és 15 százalékos vendégéjszakaszám-növekedést jelent.

Folyamatban van egy átfogó közvélemény-kutatás, egy olyan szakmai felmérés, amely azt hivatott feltérképezni minden eddiginél részletesebben, hogy kik és milyen céllal, tervekkel utaznak Horvátországba. Az már most is egyértelmű, hogy

a magyar kisgyermekes családok körében rendkívül kedvelt a horvát tengerpart, amelynek hatezer kilométer hosszú területén, 1200 kisebb-nagyobb szigetén és szirtjén mindenki megtalálja a számára megfelelő partszakaszt, legyen az aprókavicsos, köves vagy sziklás

– hangsúlyozta Horváth Mira.

A szeptemberi szállásfoglalások számának kiugró növekedése – amiről a Szallas.hu tájékoztatta a Világgazdaságot – és a tavalyi bázishoz mért 35 százalékos előfoglalási többlet még a Horvát Idegenforgalmi Közösség számára is meglepetés.

A szakértő szerint előbb-utóbb beérik az a törekvés, hogy Horvátországot ne csak a tengerpartja, hanem a kontinentális attrakciói miatt, a nyári főszezonon kívüli időszakban is a korábbiaknál többen felkeressék. Ugyancsak 

cél a 6-7 napos látogatások meghosszabbítása,

hogy a horvátoknál nyaralók minél több helyet keressenek fel, és tovább időzzenek az országban.

A magyarok érdeklődő, aktív turisták, akik a tengeri hajós fakultatív programok mellett a nyolc nemzeti park és a tíz UNESCO világörökségi helyszín attrakcióira is vevők. 

Zadar is egyre kedveltebb célpont, amely a Ryanair járataival szeptember végéig légi úton, amúgy pedig vonattal, busszal egész évben megközelíthető az autóval nem rendelkezők által is. A város parkjai, kávézói, sajátos hangulata és egyre gazdagabb kulturális kínálata miatt esélyes arra, hogy több turista keresse fel a jövőben, akár a tengerpartra igyekezve, vagy onnan hazafelé tartva.

Egyelőre a horvát tengerpart a legkézenfekvőbb választás a magyarok számára, azt ismerik, de szeretik felfedezni is. A legdélibb horvát területeken még szeptemberben is kellemes strandszezon várja a turistákat – hangsúlyozta a szakember.

A szomszédos Horvátországban ráadásul nem kevés magyar állampolgár vásárolt  az elmúlt években ingatlant, ezek nagy részét kiadás céljával. 

A magyar turisták 50 százaléka magánszálláshelyen száll meg, miközben folyamatosan emelkedik a szállodai magyar vendégéjszakák száma, ezek aránya már eléri a 25 százalékot, míg a kempingeké 15 százaléknál tart – jelezte Horváth.

Az utóbbi időben a németeknél megjelent magas horvátországi árak, köztük is az öteurós dubrovniki fagyi bejárta a magyar sajtót is. A csak rövid távú haszonnal kecsegtető, de hosszú távon káros nagy áremelésektől a horvát pénzügyminiszter is óva intette a szolgáltatókat. A Horvát Idegenforgalmi Közösség munkatársa erre annyit mondott, hogy 

Dubrovnikban minden rettentően drága, de összességében, más helyeken a magyarországihoz hasonló árakkal lehet találkozni

az élelmiszerüzletekben, a vendéglőkben pedig nagyon tisztességes adagokkal. A magyar vendégek elégedettek, jól érzik magukat Horvátországban, és szívesen járnak oda, ahogy azt a hivatalos adatok is tanúsítják.

Forrás: vg.hu

közösség

további frisss

lap tetejére