Új divat terjed: lánykéréskor meggyűrűzik a férfiakat is

vg.hu • 2024. február 19., hétfő •
Az ékszeripar korifeusai szerint a bevett szokásokon is érdemes változtatni, nem járja ugyanis, hogy csak menyasszony viselhesse az eljegyzési gyűrűt, a vőlegénynek is dukál egy hasonló ékszer. Ma már párban mérik a boldogságot.
Új divat terjed: lánykéréskor meggyűrűzik a férfiakat is

Új szokás terjed a világ nyugati felén - írja a vg.hu: már nemcsak a nők ujjára húznak eljegyzési gyűrűt, hanem a párjukéra is. Chilében, Svédországban és Brazíliában már eddig is az volt a hagyomány, hogy az eljegyzéskor oda-vissza meggyűrűzi egymást a szerelmespár, s az egyenjogúság jegyében mindketten viselik a gyűrűt, amely egyébként jegygyűrűként is szolgál, azaz házasságkötéshez sem kell újakat venni. 

Ez a megoldás kétségtelenül olcsóbb, mivel nem három gyűrűt kell venni, csak kettőt és nem borulnak fel az arányok se. Egy ide, egy oda. Az ékszerészek kapva-kapnak az új módin, s külön kollekciókat terveznek a férfiak számára eljegyzési gyűrű funkcióval. 

Eddig ez nem volt divatban, s ha mégis beesett egy férfi ügyfél, az legfeljebb karikagyűrűt tudott vásárolni. De ez már a múlt 

– mondta a BBC-nek Yagmur Telaferli, a New York-i Eternate ékszerkereskedelmi cég márkakommunikációs vezetője. Cége januárban indította el saját ilyen termékcsaládját.   

A Tiffany már lépett   

Velük párhuzamosan számos nagy, a globális piacot kiszolgáló márka – mint az LVMH luxusipari csoporthoz tartozó amerikai Tiffany & Co és az etikus, ellenőrzött alapanyagokból dolgozó Brilliant Earth – a férfiakra összpontosító dizájnokat dolgozott ki, gyakran szélesebb mérettel és diszkrétebben elhelyezett gyémántokkal. 

Persze az árban dívik az egyenlősdi: ezek a gyűrűk is ezer dollárnál kezdődnek, a határ pedig a csillagos ég. A 2021-ben a férfi kollekciójával a piacra lépő Tiffanynál biztosan, hiszen náluk a hat számjegy az alap, és dollárban számolnak. 

A bizonytalan férfiak részéről azonban megfontolandó a pokoli drága eljegyzési gyűrű megvásárlása, mert számos bírósági ítélet is azt igazolja, hogy 

a gyűrű ajándéknak tekinthető, nem jár vissza, hogyha a fuccsba megy a parti. 

Tobias Kormind, a 77 Diamonds londoni székhelyű online gyémántkereskedő vállalat ügyvezető igazgatója szerint a férfi eljegyzési gyűrűk iránti kereslet hét évvel ezelőtti még a nullához közelített. 

Ma viszont már minden harmincadik egyedi megrendelésük olyan férfiaktól érkezik, akik gyémántokkal vagy drágakövekkel kirakott gyűrűket keresnek – párban.

Erre még nem lehet üzletet alapozni, de a trend határozottan emelkedő, s ki tudja, milyen gyorsan fut fel   

– tesz fel a költői kérdést Tobias Kormind.      

Ékszerkereskedők szerint első ügyfeleik jellemzően meleg férfiak voltak, akik eljegyzési gyűrűket kerestek párjuknak. Ezt erősíti meg Joshua Sherman, a Grown Brilliance marketingigazgatója is, akinek a cége laboratóriumban növesztett gyémántokkal kirakott eljegyzési gyűrűket is a kínálatában tart. 

A meleg párok körében az összetartozás és annak jelképe különösen fontos. Ahogy az egybekelésük minden pillanatát gondosan meg szokták tervezni, így erre is különös hangsúlyt fektetnek      

 – húzza alá. A tendencia azonban továbbgyűrűzött, s ennek ahogy szokott, a celebritások, influencerek ágyaztak meg.  

Hírességek is beálltak a sorba

Olyan ismert férfiak villogtak a párjuktól kapott eljegyzésű gyűrűvel, mint Ed Sheeran, Ryan Reynolds, Brooklyn Beckham vagy Michael Bublé. Sokan e mellé karikagyűrű is viselnek, miután hivatalosan is egybekeltek szívül választottjával. A férfiak körében egyébként ettől függetlenül is trendivé vált az ékszerviselés. 

Az Eternate-nél 2021-ben a férfi ékszerek az összes eladás 7,2 százalékát tették ki, arányuk mára a 15 százalékot közelíti, a Grown Brilliance-nál pedig a férfi ékszervásárlások növekedési dinamikája a duplája, mint a nőké.

Ezt a megállapítást az ékszer leendő viselője alapján tették, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a számlát végül ki állta.       

Sok ékszerész úgy véli, hogy az eljegyzési gyűrű „párosodásának” gyakorlata bekerül a köztudatba és hagyománnyá válik, ennek lökést adhatnak és a fősodorba emelhetik a hírességek – igaz nekik egy/két gyűrűvásárlás többnyire nem jelent komolyabb anyagi megterhelést. Az ékszeripar mindenesetre teljes mellszélességgel támogatja a férfiak meggyűrűzését.

közösség

további frisss

lap tetejére