Sportikonok, legendák tartottak küzdősport szemináriumokat Répcelakon

• 2023. június 05., hétfő •
2020 és 2021 után idén újra jelentős küzdősporteseménynek adott otthont a répcelaki Répce Sportcsarnok. A főszervező helyi Rakurai Karate Egyesület munkáját kiemelt támogatóként, szakmai koordinátorként Őze-Guth Szilvia és Őze Balázs segítette.
Sportikonok, legendák tartottak küzdősport szemináriumokat Répcelakon

A június 3-i eseményt a szervezők Répcelaki Nemzetközi Küzdősport Szeminárium névre keresztelték, ugyanis most - egy kis csavarral - elsősorban a mozgásra vágyóknak igyekeztek programot, élményt adni. A nap közös bemelegítéssel indult Király Anna aerobik-oktató vezényletével, majd a soproni 5 danos mester, dr. Polgár András instrukciói alapján aikido foglalkozáson vehettek részt a megjelent sportolók.

A másfél órás edzést követően – kis szünet után, amelyben a White Tiger akrobatikus rockysai tartottak rövid bemutatót – a karatésok, konkrétan a kyokushin világbajnok legenda, Rózsa Gábor vette birtokba a termet. Gábor túlzás nélkül sportági ikonnak számít, és a kivételes mozgáskultúrával rendelkező sportember a kifejezetten látványos, elsősorban technikai tréning során időnként szabad szemmel szinte követhetetlen kombinációkkal kápráztatta el a megjelenteket.

Az ebédszünetet követően (miközben a sportcsarnok alulájában helyi termelők sajt-, méz- és kenyérkóstolót is tartottak) az MMA került sorra, a Zalaegerszegről érkező profi fighter Molnár Benjamin pedig az esemény legnagyobb intenzitású foglalkozását tartotta meg. Érdemes kiemelni, hogy a nap folyamán több szakág mesterei is megjelentek, így egymástól is nagyon sokat tanulhattak a trénerek.

A rendezvény fő attrakciója a korábbi négyszeres profi K1 világbajnok Ernesto Hoost fellépése volt, őt megelőzően még a helyi kötélugrók is lehetőséget kaptak mintegy átkötő programként.

A hollandok világklasszis legendája legutóbb 6 éve járt hazánkban, így nagy érdeklődés övezte az újabb látogatását. Az 57 éves Hoost rendkívül nagy ismertségnek, elismertségnek örvend küzdősport körökben, és pályája csúcsán, a 90-es évek végén alapozta meg világszíntű hírnevét Japántól az Egyesült Államokig, és sokan most is minden idők egyik legjobb kick-boxosának tartják. Ernesto – akit Répcelak város polgármestere, Szabó József is köszöntött - ezúttal egy közel 2 órás szemináriumot tartott a Répce Sportcsarnokban megjelent közel 100 sportolónak, ezalatt pedig nem csak bemutatta a fogásokat, de egyenként gyakorolt mindenkivel, a tartalmas, élményekben bővelkedő eseményt pedig közös fotózással, dedikálással zárta. 

közösség

további frisss

lap tetejére