Robbanás történt egy társasházban Budapesten, egy ember meghalt

• 2024. március 29., péntek •
Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre – közölte a Katasztrófavédelem.
Robbanás történt egy társasházban Budapesten, egy ember meghalt

A robbanás a Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában történt, és kidöntött egy falat. A tűz átterjedt a szomszédos lakásra is - írja a Index.

MINDKÉT LAKÁS TELJES TERJEDELMÉBEN ÉGETT.

A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg. A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról.

A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.

Forrás: index.hu
A címlapkép illusztráció, forrása: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére