Orbán: Ne a magyarok fizessék meg a rossz döntés költségeit, hanem azok, akik a döntést hozták

• 2023. december 15., péntek •
A miniszterelnök péntek reggel Ukrajna EU-csatlakozásáról, az ukránoknak szánt magyar pénzekről, valamint a szuverenitásvédelmi törvényről is beszélt. Összefoglaló!
Orbán: Ne a magyarok fizessék meg a rossz döntés költségeit, hanem azok, akik a döntést hozták

Orbán Viktor péntek reggel interjút adott a Kossuth Rádió brüsszeli tudósítójának. A miniszterelnök a beszélgetés elején elmondta: hosszú tárgyaláson van túl az EU-csúcs résztvevőivel - írja a Mandiner.

 Nyolc órán keresztül próbáltam meggyőzni mindenkit, hogy ne tűzzük napirendre. A döntés időszerűtlen. Térjünk vissza arra, amikor Ukrajna alkalmas lesz arra, hogy tárgyaljunk

– fogalmazott, de mint hozzátette: nem lehetett meggyőzni az uniós vezetőket. Mint a kormányfő fogalmazott: az EU-csúcs résztvevőinek két komoly érve volt.

„Csináljátok egyedül”

Az egyik érv a magyar kormányfő szerint az volt, hogy ők 26-an voltak, míg a magyar kormányfő egyedüli politikusként próbált rámutatni, hogy egy rossz döntést hoznak meg. A másikérv pedig az volt, hogy az EU-csúcs résztvevői ezzel a lépéssel szeretnék Ukrajnát arra ösztökélni, hogy folytassa a háborút.

Nem akartam Magyarország lelkiismerét magamra venni, ezért mondtam, hogy csináljátok egyedül

– fejtette ki a kormányfő arra a kérdésre válaszolva, hogy miért vonult ki csütörtökön az ülésteremből, amikor az EU-csúcs résztvevői elkezdték tárgyalni Ukrajna EU-tagságát.

Orbán Viktor: A magyarok pénzét is oda adták volna Ukrajnának, ezt megvétóztam

A magyar miniszterelnök a beszélgetés során arra is kitért: az ülésen 50 milliárd eurós, Ukrajnának szánt forrás folyósításáról is szerettek volna döntést hozni az EU-csúcs résztvevői, de a kormányfő jelezte: ez már olyan konkrét lépés, amit Magyarország nem támogat, így erről nem is született döntés. 

„A tagállamok, köztük a magyarok pénzét is oda adták volna Ukrajnának. Ezt az Ukrajnának szánt 50 milliárdot, illetve a költségvetés ehhez kapcsolódó módosítását meg kellett vétóznom. Nem volt más választásuk, tudomásul kellett venni” – szögezte le a kormányfő. 

A miniszterelnök arra is kitért: „Világossá tettem, hogy ennek a döntésnek a pénzügyi következményeit a magyarok nem fogják kifizetni. Ha szükség lesz rá, Magyarország a kéziféket be fogja húzni. Erről ne legyen kétségünk.” Amikor mindenki egy rossz irányba akar elnindulni, Magyarország legfeljebb annyit tehet, hogy figyelmezteti őket, hogy ez egy rossz döntés – tette hozzá a kormányfő.

Hazánk a migráció és a brüsszeli szankciók kapcsán is megtette a szükséges lépéseket – idézte fel Orbán Viktor.

Magyarország nem tud mindig vétózni, de amikor a szankciók következményeit nekünk kellett volna elszenvedni, Magyarország behúzta a kéziféket”

– fogalmazott. A miniszterelnök aláhúzta: az EU ráadásul hitelt akar felvenni arra, hogy Ukrajnát finanszírozza, amit már „kipróbált” a koronavírus-járvány után, amikor egyesek hozzáférhettek az említett pénzekhez, míg mások, például Magyarország nem, vagyis már akkor kiderült: ez egy rossz koncepció. „Egyszer tettünk kivételt, rosszul is jártunk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: nem finanszírozni kell a háborút, hanem lezárni. „Nem fogadható el, hogy a magyarok pénzét oda akarják adni a háborúba” – rögzítette a kormányfő.

Szuverenitásról, EU-s támogatásokról

A szuverenitási kérdések kapcsán a miniszterelnök kiemelte: a legnagyobb kincs minden ország esetében annak függetlensége, ezt szolgálja az országok alkotmányos rendszere is. A magyar rendszer erős lábakon áll, azonban mint a 2022-es választási kampányból kiderült: a lábak között, vagy mellett begurulnak a külföldi pénzek, és megjelennek az azok mögött álló külföldi érdekek.

„A baloldal megtalálta a módját, hogy részben a baloldali média, részben a nekik dolgozó civil szervezeteken keresztül külföldi pénzen befolyásolják a választást.

A szuverenitásvédelmi törvény azért született meg, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. A dollárok nem tudnak begurulni a baloldal kasszájába”

 – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: akinek sérti az érdekét a törvény, annak nyilván nem tetszik, azonban a magyar kormány célja nem is az volt, hogy nekik megfeleljen a jogszabályalkotással, hanem az, hogy megvédje Magyarországot.

„Azért tudunk jobban élni, mert az egész világpiacra termelünk. Nem elszigetelődés, vagy bekapcsolódás a szuverenitás kérdése, hanem a helyes bekapcsolódás a nemzetközi életbe” – fogalmazott a kormányfő egy másik, szuverenitást érintő kérdésre válaszolva. Mint kiemelte: a kormány kötelességének érzi, hogy a magyar emberek álláspontját képviselje, amivel szemben a baloldal „zsoldosként” eljárva, nem a magyar emberek érdekei szerint jár el.

Mint a miniszterelnök rámutatott: a nemzeti konzultáció abban is segíti az embereket, hogy olyan kérdésekben is elmondják a véleményüket, amikről ritkán beszélnek. Orbán Viktor szerint ugyanis a legfontosabb az, hogy

minden fontos ügyben a magyar parlament és a magyar nép választott képviselői döntenek. Így lesz ez Ukrajna EU-csatlakozása, valamint más fontos ügy kapcsán is.”

 

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére