Orbán: Az ország nem kér újra a Gyurcsány-korszakból!

mandiner.hu • 2023. szeptember 25., hétfő •
A kormányfő a DK-elnöknek üzenve ugyanakkor hozzátette: „imponál az, ha valaki ennyire bízik a feleségében és kiáll mellette”.
Orbán: Az ország nem kér újra a Gyurcsány-korszakból!

Orbán Viktor is reagált a napirend előtti felszólalásokra az Országgyűlésben. A kormányfő először Gyurcsány Ferenc felszólalására reagált, aki többször is hangsúlyozta, hogy Dobrev Klára által vezetett szociáldemokrata kormányra van szükség - írja a mandiner.hu.

„Hosszú évek óta először mondhatom azt, hogy Gyurcsány Ferenc fölszólalásában imponál az, ha valaki ennyire bízik a feleségében és kiáll mellette. Sok sikert kívánok” – reagált a miniszterelnök. Szintén a DK-elnök felvetésére reagálva a kormányfő hangsúlyozta: „az egy tévedés, hogy Magyarország bárki ellen háborút folytat. Ez nem igaz, leginkább a nemzeti együttműködést próbáljuk megteremteni Magyarországon és körülötte is.”

A kormányfő felszólalása előtt napirend előtti felszólalásában Gyurcsány feltette a kérdést: „közelebb jutottunk-e az erős Magyarországhoz?” Ezt megválaszolva Orbán Viktor a következőt mondta:

Közelebb jutottunk az erős Magyarországhoz, ahhoz képest, amiben az ország Gyurcsány Ferenc kormányzása idején volt”. 

A kormányfő úgy folytatta: „a házastársi terv, hogy újra visszahozzák a Gyurcsány-korszakot Magyarországon, legfeljebb nem a férj nevén”. Orbán Viktor hangsúlyozta: „szeretném világossá tenni, Magyarország nem kér egy újabb Gyurcsány-korszakból.

A Jobbik vezérszónokára reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: „nem mondom, hogy hazudott, csak ismerethiányban szenved. Az a felvetés, hogy Magyarország nem tett meg mindent az elmúlt 13 évben, hogy energiarendszerében függetlenségre tegyen szert, csak ismerethiány miatt lehet.”

A kormányfő rámutatott, hogy amikor átvették a kormányzást, két kapcsolódó pont volt, amikor pedig a háború kitört, már hat alternatív forrásból tudtunk energiához jutni. 

Ezt a tényt egy komoly hozzászólásban nem érdemes figyelmen kívül hagyni”

– jelentette ki a miniszterelnök, aki óvatosságra intette Lukács László Györgyöt, amiért kommunista intézménynek titulálta az ársapkákat. Orbán Viktor itt rámutatott: „számos nyugati ország alkalmazza ezt az intézményt”.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére